Keresik a megölt anyát

2000. 10. 20. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Folytatta tegnap a rendőrség a két gyanúsított jelenlétében Soproni Ágnes művésznő maradványainak keresését Solymár környékén – erősítette meg az MTI értesülését a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese. Amint lapunk is hírül adta, Soproni Ágnes meggyilkolásával a nő fiát és annak barátját gyanúsítják. Soproni Ágnest március 9-én a lakásán fojtotta meg a 26 éves L. Zsolt, barátjának, P. Andrásnak (a művésznő fiának) felbujtására. Ezután a holttestet feldarabolta, és P. András segítségével Solymár közelében eltüntette.A törvényes öröklési rend szerint az egyenes ági leszármazó örököl. Ha a leszármazó érdemtelen a hagyatékra, kitagadható, de ebben az esetben erre már nem kerülhetett sor. Dr. Bacsek György ügyvéd lapunknak úgy nyilatkozott: a Ptk. az öröklésből való kiesés általános szabályai között az érdemtelenséget is megnevezi.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.