Két verzió a Postabank eladására

Hunyor Erna
2000. 10. 24. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

E lfogadta tegnap az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő (ÁPV) Rt. igazgatósága a Postabank magánosításáról szóló kormány-előterjesztés szövegét, amelyet egyúttal megküld a Pénzügyminisztériumnak és a Miniszterelnöki Hivatalnak – derül ki az ÁPV Rt. lapunkhoz eljuttatott közleményéből.Mint ismeretes, a Credit Suisse First Boston (CSFB) Rt. a vagyonkezelő megbízásából október elejére elkészítette a pénzintézet hosszú távú tulajdonosi struktúrájára vonatkozó javaslatait. Az ÁPV Rt. elnök-vezérigazgatója, Gansperger Gyula legutóbbi tájékoztatóján ismertette, hogy a CSFB tanácsadó cég több privatizációs lehetőséget vázolt fel. A tanulmány szerint – bármelyiket is választja a kormány – a döntés nem okoz majd lényeges változást a magyar pénzintézeti ágazat szerkezetében, komolyabb kihatással a tranzakció csak a lakossági banki üzletágra lehet.A szakértői anyag kiemelte viszont, hogy amennyiben nem a teljes állami tulajdonrészt értékesítené az eladó, az nagyban csökkentené a részvényekért fizetendő árfolyamot.A CSFB Rt. a jelenlegi helyzetben nem látott lehetőséget a Postabank részvényeinek közeli tőzsdei bevezetésére, a Magyar Posta Rt.-nek történő át-, illetve eladást pedig a hitelintézet értékét csökkentő, magas kockázatú megoldásként minősítette. Komolyan megfontolandónak tartották viszont a szakértők az öszszes érdeklődő befektető részvételével megtartott nyilvános árverés útján történő eladást, illetve az OTP Bankkal folytatandó exkluzív, tárgyalásos értékesítés lehetőségét.Az ÁPV Rt. igazgatósága által most elfogadott kormány-előterjesztés szövege a fenti két alternatíva kínálta lehetőségeket mutatja be a kabinetnek, és azt javasolja, hogy a Postabank Rt. leendő tulajdonosi szerkezetéről és a privatizációs technikáról szóló döntésekor a kormány a fenti két megoldás közül válasszon.


Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.