Kételyek a Venture Star körül

Dombrádi Krisztián
2000. 10. 20. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Négy év alatt közel egymilliárd dollárt költött a Nasa és a Lockheed Martin közös vállalkozásban eddig a kísérleti stádiumban lévő X–33 kifejlesztésére, a Venture Star kicsinyített prototípusára. Az űrrepülőgépek következő nemzedékét képviselő eszköz pilóta nélkül – nagy megbízhatósággal és alacsony költséggel – juttatná el rakományát a világűrbe. Az űrügynökség az X–33 üzembe állításával lényegében „nyugdíjazná” az űrrepülő flotta jelentős hányadát, amelyet eddig sem használtak ki – vélik szakértő körökben.Az X–33 függőlegesen startol, mint egy rakéta és vízszintesen ér földet, akár egy repülőgép. A pilóta nélküli szállítóeszköz forradalmian új hajtóműveket, kivételesen tartós hőálló borítást és olyan érzékelő- és szoftverrendszert kap, amely – a tervezők szerint – még azelőtt kiküszöböli az esetleges hibákat, hogy azok hatással lennének a repülésre. Az X–33 egy font rakományt az eddigi 10 000 dollár helyett 1000 dollárért juttathatna Föld körüli pályára, arról nem is beszélve, hogy a szállítmányok nagyobb biztonságban lennének, mivel a becslések szerint az új technológia a felére csökkentené a startoláskor esetleg bekövetkező balesetek valószínűségét. A tervek tehát kecsegtetők, ám néhány tervező mégsem osztja a NASA optimizmusát, sőt olyan hangokat is hallani, hogy csodálkoznának, ha az X–33 valaha is repülne. A kétségek csak tovább erősödnek azzal, hogy a beépíteni kívánt hajtóművek tesztelése tervezési hibák miatt a vártnál tovább tart majd.Az űrügynökség előzetes számításai szerint az X–33 sikeres repülése után nagy testvére, a Venture Star első startjára már 2003-ban sor kerül, ám a mostani késlekededés miatt a projekt éveket is csúszhat.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.