Ketten beszélgetnek

A leghelyesebb, ha megtanulunk együtt élni Bauer Miklós egykori ÁVH-s vallató tiszttel, más lehetőségünk úgysincs. Rendszerek mennek, évtizedek jönnek, Bauer Miklós viszont változatlanul ott van a köztudat fókuszában – veselerugdosás, körömletépés után immáron jogászként pukedlizik a nyilvánosság előtt, ha meg arra kérik, tévéinterjút ad.Bauer Miklós, a kommunizmus itt felejtett parazitája hibbantnak nézi a nemzetet.Aczél Endre televíziós személyiség kérdezgette valamelyik reggel az őszbe vegyült exávóst: ugyan már, meséljen, tényleg annyira ávós volt-e, mint mondják, vagy tévedés az egész, galambtenyésztéssel foglalkozott a vérzivataros Rákosi-korban, illetve bányászözvegyeket gyámolított a beomlott Zobák-aknánál. (Ne fussunk most vakvágányra, miért éppen a Kádár-kém Aczél-Acsádi Endre teszi fel a nehéz kérdéseket a nyolcvanhoz közelítő Miklós bácsinak – a végén még rájövünk.) A lényeg maga a látvány: a gimnasztyorkába bújt hajdani kevély ávós főtiszt most is őrzi tartását, sziklaszilárdan rúgja le magáról a vádakat, „nem emlékszik”, jogszabályokra hivatkozik, ha meg éles kérdést kap, már siklik is ki a válasz elől, mintha a gyorsvonat jönne szemközt. Igaz, éles kérdés voltaképpen nincs is, Aczél-Acsádi átérzi a helyzetet, belebújik az obsitos pribék bőrébe.Szeressük egymást, gyerekek. Meg falazzunk egymásnak.És Bauer bácsi veszi a lapot, oldódik a kamera előtt, néha kacéran belehunyorít a kamerába, arcán apró grüberlik jelennek meg. Bauer bácsi szavazatokra számít a nézők előtt.Nem mondtam még: a két snájdig ember beszélgetését megelőzően rövid nyilatkozatot adtak be felvételről. Ebben egy borzasztóan autentikus ember (talán a Budapesti Ügyvédi Kamara elnöke) elmondta: Bauer Miklós bácsit azért nem zárjuk ki a kamarából, mert ez ellentétes a hatályos jogszabályokkal, sajnáljuk. A jogszabály ugyanis csak 1998-tól teszi kötelezővé, hogy Bauer-féléket nem szabad fölvenni a kamarába.Csak állunk és ámulunk.