Ki fizeti a felforgatókat?

Az utóbbi időben kevés szó esett Spanyolországról, kivéve azokat a rövid híreket, amelyek az ETA, az állítólagosan baszk nemzeti szervezet legújabb, a kormánypárt helyi politikusai és az ellenzéki szociáldemokraták ellen irányuló falragaszairól szólnak. A felszínes olvasóban akarva-akaratlan is az a benyomás alakul ki, hogy az ETA az elnyomott baszk népet képviseli, és a spanyol egyeduralom ellen küzd. Miután a baszk választásokról szinte semmilyen beszámoló nem érkezett, a legtöbb ember nem is tudja, hogy az ETA egy törpe kisebbséget képvisel, amely még soha nem kapott többet 15 százaléknál. Arról is csak kevesen értesültek, hogy az ETA – különösen vezetőségét tekintve – a marxista-leninista tábort képviseli. Aligha titok, hogy a szervezet célja egy szocialista állam létrehozása, amelyben azonban nem a Tony Blair- vagy a Chevenement-féle szocializmusról van szó.Baszkföldön a két nagy spanyol párton kívül, amelyek az egész ország területén jelen vannak, további kisebb politikai csoportosulások találhatók. Közülük kettő jóformán súlytalan: ezek egyike a Baszk Nemzetpárt, a gazdaságilag konzervatív PNV. Bár a legutóbbi választásokig az Aznar miniszterelnök vezette Néppárt koalíciós partnere volt, mára ellenzékbe került. E változásnak összspanyol szinten csekély a belpolitikai jelentősége. Nekünk azért érdekes, mert a PNV közelebb került az ETA-hoz. Bár elítéli a gyilkosságokat, de olyan formában, hogy az aligha egyeztethető össze korábbi, a jogállami keretek között működő erőszakellenes viselkedésével.Programját is megváltoztatta, mert a korábbi autonómiára irányuló követelései helyett egyre gyakrabban beszél önálló baszk köztársaságról. Ez a PNV-nek jelentős veszteséget okozott a legutóbbi választásokkor: a párt Vizcaya, Guipuzcoa, Alava, illetve Navarra tartományokban egyaránt meggyengült.A PNV legfőbb gondja a szervezet vezetése és a választók tömege között lévő lényeges különbség. Míg az utóbbiak – kevés kivételtől eltekintve – katolikus, konzervatív és demokratikus gondolkodású emberek, addig a párt vezetője, bár rendkívül hatásos szónok, karizmatikus, intelligens politikus, a legtöbb tekintetben különbözik híveitől: a jezsuita rendből kiugrott pap, akinek a magánélete semmiképp sem egyeztethető össze az egyház alapelveivel. Politikailag opportunista, akinek egyetlen motivációja a személyes siker. Eddig a legkülönbözőbb irányzatokat képviselte. Ismerősei szerint legfőbb ambíciója, hogy a baszk köztársaság elnöke legyen. Az ETA-hoz azért közeledett, mert a szervezet többször célzott arra, hogy ebbéli ambícióit szívesen támogatná. Nyilvánvaló, hogy ezt az ETA ki tudja használni, mert – a terrorizmus erejének ellenére – egy demokratikus rendszerben soha nem volt kilátása a hatalom megszerzésére. Minden ilyen forradalomnak szüksége van a maga Kerenszkijére.Aki a baszkföldi helyzetet kicsit is ismeri, tudja, hogy veszélyes játékot folytatnak. Az ETA vezetése nem bízik Arzallusban, mert ehhez eléggé ismeri. Az ígéretek és célozgatások a jövőre aligha vonatkoznak teljes mértékben. Arzallus, tagadhatatlan intelligenciája ellenére, olyannyira ambíciója megszállottja, hogy nem látja azt, hová vezethet ez az út. Valószínűsíthető, hogy ezekkel a taktikai manőverekkel csak pártja tönkremenetelét idézi elő. Ma még sok baszk hisz vezetőjében, és abban, hogy a PNV képes érvényre juttatni céljait.A fentiekhez társul még egy, több mint aggasztó jelenség. Egy éve az ETA komoly pénzügyi nehézségekkel küzdött. Korábban, amíg a fenyegetésekkel és emberrablásokkal sikerült a gazdaságból a „forradalmi adót” kizsarolnia, teli volt a kasszája. Hála azonban a spanyol belügyminiszter, Mayor Creja energikus politikájának, ezt a forrást sikerült – ha nem is elapasztani, de – legalább megfékezni. A külső segítség is drasztikusan visszaesett. Ekkor azonban fordult a kocka. Hatalmas összegek folytak be az ETA számláira, mint azt sikerült kideríteni, főleg bizonyos dél-amerikai országokból. A további vizsgálódások kimutatták azt is, hogy a legtöbb esetben ezt a pénzt eredetileg nem az említett helyekről utalták át, hanem Európából. Már most megállapítható, hogy az összegek sokszor olyan szigetekről származtak, amelyek a KGB külföldi kifizetéseinek tranzitállomásai voltak. Már Sztálin idejében is ez volt a gyakorlat. Akkoriban az irányító központ egy párizsi bank, a Banque Commerciale des Pays du Nord volt, amely, bár többnyire a keleti piacokon érdekelt nagy francia cégek számláit vezette, valójában Oroszország befolyása alatt állt. Hruscsov után viszonylag nyugalmas időszak következett a pénzintézet történetében. Az új időszak a 90-es évek elején köszöntött be, amikor a nyugati hírszerzés megbízható információi szerint a KGB körülbelül 19 milliárd dollárt költött további külföldi munkájának fedezésére, mert az orosz átalakulás megváltoztatta a nemzetközi színtereken való tevékenységet. Ez a párizsi bank életében új korszakot jelentett. A törzstőke megnövekedett, mert a legtöbb pénzt kábítószer- és fegyverkereskedelembe fektették, ami köztudottan magas hozzamal jár. Így jött létre az a finanszírozási hullám, amely nemcsak az ETA, hanem más terrorista szervezetek, úgy mint az IRA, az INLA vagy a Tupamaros működését is lehetővé tette.Magától adódik a kérdés: vajon mely hatalom támogatja őket? Múltbeli, elsősorban a hidegháború idejéből származó tapasztalatok alapján joggal feltételezhető, hogy ilyen bonyolult nemzetközi műveleteket nem lehetne kivitelezni, ha állami hatóságok nem fedeznék őket.Sokan elfelejtik, hogy a második világháború előtt egyes külföldi hivatalok mennyire támogatták a Gestapo tevékenységét. Ezek diplomáciai mentességet élveztek, és ezért sokkal jobban, biztosabban tudtak dolgozni, mint a nem hivatalos személyek. A háború kitörése után a Gestapo tevékenysége – a berlini kapcsolatok visszaesésével együtt – még a semleges országokban is sokat vesztett hatásosságából.Ezért nem meglepő, hogy az utóbbi időben az orosz kémek műveletei szorosan összefüggnek Moszkva követségeivel. Így történhetett meg, hogy a kicsi, de a világpolitika számára stratégiai jelentőségű helyen lévő országokban orosz követségen dolgozó hivatalnokokat, illetve alkalmazottakat szólítottak fel – néha hivatalosan, de általában diplomatikusan, diszkréten és udvariasan – az ország elhagyására. Erről azonban a tömegmédiában nem vagy csak részben számoltak be. Még kevésbé lehetett hallani arról, hogy ezekre az intézkedésekre sokszor azért került sor, mert fény derült a diplomáciai mentességet élvező személyek és a nemzetközi terroristacsoportok közti kapcsolatokra.Ez az ETA fejlődésére is vonatkozik. Spanyolország tulajdonképpen Európa egyik legfontosabb országa, nem utolsósorban Dél-Amerikához fűződő kapcsolatai miatt. Az ETA az utóbbi időben nemcsak a Délnyugat-Franciaországban működő baszk forradalmi földalatti mozgalommal működik együtt, hanem a korzikai függetlenségi erőkkel és a bretagne-i, hasonló szervezetekkel is. Ezek pedig kimutathatóan az IRA-hoz állnak közel. Mindez azért is fejlődött ki ilyen gyorsan, mert az apparátust óriási mértékben finanszírozzák. Nem szabad elfelejteni azt sem, hogy egy földalatti mozgalom működésének költségei lényegesen magasabbak, mint a legálisan működő demokratikus pártokéi.Spanyolország már a két világháború között is Európa viharsarka volt. Ennek fényében az ország ma különös figyelmet érdemel. Ezzel egyidejűleg az európai békepolitikának mindent meg kellene tennie, hogy a terrorizmusellenes erőket támogassa. Ez inkább Európa érdeke, semmint azok a túlságosan gyakran hallható, egyébként általában jóindulatú kritikák, amelyek szinte mindig arról az oldalról érkeznek, amely a tényleges helyzetet nem vagy nem eléggé ismeri. (Fordította Lipthay Erzsébet)