Tegnap késő este, lapzártánk után szavazott a parlament Székely Zoltán képviselő mentelmi jogának felfüggesztéséről. A képviselők a többi közt döntöttek az adótörvényekhez benyújtott módosító indítványokról.Előzetes nyilatkozatok alapján nem kétséges, hogy a parlament elsöprő többséggel megszavazza Székely Zoltán képviselő mentelmi jogának felfüggesztését. A politikust a múlt héten érte tetten az ügyészség húszmillió forint vesztegetési pénz átvételekor. Emellett a képviselőt zsarolással is gyanúsítják. Székely Zoltánt a múlt héten már kizárta soraiból az FKGP-frakció. A képviselőt tegnap a mandátumáról való lemondásra szólította fel az Ifjú Szocialisták Mozgalma. A mentelmi jog felfüggesztését követően megindulhat az eljárás Székely Zoltán ellen, aki szívpanaszokra hivatkozva kórházba vonult.A képviselők név szerinti szavazással fogadták el az adótörvényekhez benyújtott azon módosító indítványt, amely szerint a kormány megegyezés híján maga határozhat a minimálbér összegéről.A parlament elfogadta az olajügyekben az MSZP által beterjesztett, de jelentősen módosított határozatot. Eszerint az olajbizottságnak november 30-ig be kell fejeznie a munkáját. A határozat szerint az Országgyűlés felkéri a miniszterelnököt, hogy december 31-ig adjon tájékoztatást az olajügyekben elrendelt vizsgálatok eredményéről. Az igazságügyi és a pénzügyi tárca vezetőjét arra kérik: vizsgálják meg, a hatályos jogszabályok adnak-e lehetőséget az olajügyekhez hasonló visszaélésekre. A határozat szerint meg kell vizsgálni, hogy az olajáru forgalmazásával kapcsolatosan mutatkozó joghézagok keletkezésében volt-e szerepük kormányzati tényezőknek. Arra is fényt kell deríteni, kik voltak azok, akik javaslatokat nyújtottak be az olajszármazékokkal kapcsolatos visszaélések megakadályozására, illetve voltak-e olyan képviselők vagy kormánytisztviselők, akik ennek leállítására törekedtek.Az elmúlt években csökkent az adóterhelés mértéke. Míg 1997-ben 45,7 százalék volt a központi újraelosztás aránya, addig annak mértéke 2001-ben 39,7 százalék, 2002-ben pedig 38 százalék lesz – válaszolta Orbán Viktor miniszterelnök az azonnali kérdések órájában Bauer Tamásnak (SZDSZ), aki úgy fogalmazott: választási ígéreteitől eltérően a Fidesz nem nagy arányban csökkenti, hanem növeli az adókat.Demszky Gábor főpolgármester külföldi útjai során tett kijelentései kapcsán fogalmazott meg azonnali kérdést Kiss Andor (MIÉP) és Tirts Tamás (Fidesz). A képviselők többek között felvetették, hogy Demszky Belgrádban a magyar kormány nevében szorgalmazott pénzbeli támogatást. Elhangzott az a lapunkban is megjelent hír, hogy a főpolgármester Pekingben a 4-es metróval kapcsolatban megjegyzéseket tett Orbán Viktor miniszterelnök testmagasságára. Ez utóbbi Tirts Tamás szerint nemcsak Magyarország tekintélyének ártott, hanem sértő volt a kínai fél számára is. A fideszes képviselő úgy fogalmazott: jó lenne, ha a Külügyminisztérium a jövőben felkészítené Demszkyt a külföldi utak előtt.Kiss Andor kérdésére Orbán Viktor miniszterelnök úgy válaszolt: a kormánynak nem áll módjában beleszólni az önkormányzatok tevékenységébe. Ugyanakkor arra kér minden közszereplőt, hogy külföldön Magyarország jó hírnevét és tekintélyét erősítse. Martonyi János külügyminiszter arról szólt, hogy a kabinet nem ellenőrzi az önkormányzati vezetők külföldi megnyilatkozásait. Megjegyezte: mindenki el tudja dönteni, hogy az említett kijelentések a jó ízlés határain belül vannak-e.Juhász Ferenc (MSZP) egy állítólag Irakból származó államtitoknak minősülő dokumentumra hivatkozva ismét felvetette, hogy Király B. Izabella volt országgyűlési képviselő 1,5 millió hordó kőolajat hozott be a közel-keleti országból. Martonyi János kacsának minősítette az információt, és kijelentette: semmilyen adat nem áll rendelkezésére, amely igazolná az állítást.Kinek a megbízásából és milyen feltételek között szerződött a Honvédelmi Minisztérium (HM) az Arculat Kft.-vel a minisztérium, illetve a NATO népszerűsítésére – kérdezte interpellációjában Juhász Ferenc. Homoki János, a tárca politikai államtitkára válaszában leszögezte: Szabó János honvédelmi miniszter jelentősen csökkentette a kommunikációra szánt keretet, ellentétben a tárca előző vezetésével. Keleti György idején, 1997-ben 90, 1998-ban pedig 130 millió forintot költött a tárca a NATO népszerűsítésére. A médiatámogatás kedvezményezettjei között volt a Népszabadság, a Magyar Hírlap, a Kurír, a Reform és a Nők Lapja. A támogatásból jutott a Mikroszkóp Színpadnak és több mint egymillió forintot kaptak az Ifjú Szocialisták – hangsúlyozta Homoki János. Hozzátette: jelenleg egy-egy televíziós és rádiós műsort, valamint egy szaklap mellékletét és az Arculat Kft. által megjelentetett cikkeket támogatják. A választ a képviselővel ellentétben az Országgyűlés elfogadta.A parlament folytatta a 2001. és 2002. évi költségvetési javaslat általános vitáját. – Drasztikusan csökken a bíróságokat érintő fejezeti előirányzatok részaránya a költségvetésben – mondta a vitában felszólaló Solt Pál. A Legfelsőbb Bíróság és az Országos Igazságszolgáltatási Tanács elnöke kifogásolta, hogy az előterjesztésben nem áll rendelkezésre a kormány által deklarált béremelés kerete, a magasabb bért így csak létszámleépítéssel lehetne elérni.Mádi László (Fidesz) a következő két év egyik fontos feladatának nevezte, hogy az elmúlt tíz évben elszenvedett jövedelemcsök
Elvesztette 2025-öt, szárad a Tisza, ebből a spirálból nehezen fog kijönni
