Tegnap késő este, lapzártánk után szavazott a parlament Székely Zoltán képviselő mentelmi jogának felfüggesztéséről. A képviselők a többi közt döntöttek az adótörvényekhez benyújtott módosító indítványokról.Előzetes nyilatkozatok alapján nem kétséges, hogy a parlament elsöprő többséggel megszavazza Székely Zoltán képviselő mentelmi jogának felfüggesztését. A politikust a múlt héten érte tetten az ügyészség húszmillió forint vesztegetési pénz átvételekor. Emellett a képviselőt zsarolással is gyanúsítják. Székely Zoltánt a múlt héten már kizárta soraiból az FKGP-frakció. A képviselőt tegnap a mandátumáról való lemondásra szólította fel az Ifjú Szocialisták Mozgalma. A mentelmi jog felfüggesztését követően megindulhat az eljárás Székely Zoltán ellen, aki szívpanaszokra hivatkozva kórházba vonult.Az Országgyűlés elfogadta a Balaton kiemelt üdülőkörzet területrendezési tervét. A képviselők – egy ponton név szerinti szavazással – döntöttek az adótörvényekhez benyújtott módosító indítványokról.Lapzártánk után szavazott a Ház az olajügyekkel kapcsolatban benyújtott szocialista határozati javaslatról. A parlamenti vita során bekerült az indítványba, hogy az olajbizottságnak november 30-ig be kell fejeznie a munkáját.Az elmúlt években csökkent az adóterhelés mértéke. Míg 1997-ben 45,7 százalék volt a központi újraelosztás aránya, addig annak mértéke 2001-ben 39,7 százalék, 2002-ben pedig 38 százalék lesz – válaszolta Orbán Viktor miniszterelnök az azonnali kérdések órájában Bauer Tamásnak (SZDSZ), aki úgy fogalmazott: választási ígéreteitől eltérően a Fidesz nem nagy arányban csökkenti, hanem növeli az adókat.Demszky Gábor főpolgármester külföldi útjai során tett kijelentései kapcsán fogalmazott meg azonnali kérdést Kiss Andor (MIÉP) és Tirts Tamás (Fidesz). A képviselők többek között felvetették, hogy Demszky Belgrádban a magyar kormány nevében szorgalmazott pénzbeli támogatást. Elhangzott az a lapunkban is megjelent hír, hogy a főpolgármester Pekingben a 4-es metróval kapcsolatban megjegyzéseket tett Orbán Viktor miniszterelnök testmagasságára. Ez utóbbi Tirts Tamás szerint nemcsak Magyarország tekintélyének ártott, hanem sértő volt a kínai fél számára is. A fideszes képviselő úgy fogalmazott: jó lenne, ha a Külügyminisztérium a jövőben felkészítené Demszkyt a külföldi utak előtt.Kiss Andor kérdésére Orbán Viktor miniszterelnök úgy válaszolt: a kormánynak nem áll módjában beleszólni az önkormányzatok tevékenységébe. Ugyanakkor arra kér minden közszereplőt, hogy külföldön Magyarország jó hírnevét és tekintélyét erősítse. Martonyi János külügyminiszter arról szólt, hogy a kabinet nem ellenőrzi az önkormányzati vezetők külföldi megnyilatkozásait. Megjegyezte: mindenki el tudja dönteni, hogy az említett kijelentések a jó ízlés határain belül vannak-e.Juhász Ferenc (MSZP) egy állítólag Irakból származó államtitoknak minősülő dokumentumra hivatkozva ismét felvetette, hogy Király B. Izabella volt országgyűlési képviselő 1,5 millió hordó kőolajat hozott be a közel-keleti országból. Martonyi János kacsának minősítette az információt, és kijelentette: semmilyen adat nem áll rendelkezésére, amely igazolná az állítást.Szalay Gábor (SZDSZ) arra kért választ Varga Mihály pénzügyi államtitkártól, hogy miért nem adtak ki körözést Varga Tamás, a Fidesz egykori gazdasági tanácsadója ellen, akinek vállalkozásait kétmilliárd forintos áfacsalással vádolják. Az államtitkár elmondta: az adatok feldolgozása után azonnal eljárást kezdeményezett az APEH Bűnügyi Igazgatósága, mivel a polgári kormánynak éppen az a célja, hogy párthovatartozástól függetlenül mindenkit felelősségre vonjanak, aki törvénytelenséget követ el.Kinek a megbízásából és milyen feltételek között szerződött a Honvédelmi Minisztérium (HM) az Arculat Kft.-vel a minisztérium, illetve a NATO népszerűsítésére – kérdezte interpellációjában Juhász Ferenc. Homoki János, a tárca politikai államtitkára válaszában leszögezte: Szabó János honvédelmi miniszter jelentősen csökkentette a kommunikációra szánt keretet, ellentétben a tárca előző vezetésével. Keleti György idején, 1997-ben 90, 1998-ban pedig 130 millió forintot költött a tárca a NATO népszerűsítésére. A médiatámogatás kedvezményezettjei között volt a Népszabadság, a Magyar Hírlap, a Kurír, a Reform és a Nők Lapja. A támogatásból jutott a Mikroszkóp Színpadnak és több mint egymillió forintot kaptak az Ifjú Szocialisták – hangsúlyozta Homoki János. Hozzátette: jelenleg egy-egy televíziós és rádiós műsort, valamint egy szaklap mellékletét és az Arculat Kft. által megjelentetett cikkeket támogatják. A választ a képviselővel ellentétben az Országgyűlés elfogadta.Körömi Attila (Fidesz) azt firtatta, hogy az MSZP összesen hány állami ingatlant használt ingyenesen, illetve mennyi ingatlanra szerzett jogosultságot, s ebből mekkora anyagi előnye származott. Bogár László, a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkára válaszában elmondta, hogy a szocialista párt összesen 386 állami ingatlan használatára szerzett jogosultságot, 195-öt pedig ténylegesen használt. Elmondta azt is: a tíz év alatt összesen mintegy kétmilliárd forint bérleti díjat kellett volna fizetni ezek után az ingatlanok után.A parlament folytatta a 2001. és 2002. évi költségvetési javaslat általános vitáját. – Drasztikusan csökken a bíróságokat érintő fejezeti előirányzatok részaránya a költségvetésben – mondta a vitában felszólaló Solt Pál. A Legfelsőbb Bíróság és az Országos Igazságszolgáltatási Tanács elnöke kifogásolta, hogy az előterjesztésben nem áll rendelkezésre a kormány által deklarált béremelés kerete, a magasabb bért így csak létszámleépítéssel lehetne elérni.Mádi László (Fidesz) a következő két év egyik fontos feladatának nevezte, hogy az elmúlt tíz évben elszenvedett jövedelemcsökkenést érzékelhető felzárkóztatás kövesse, ezért is van szükség a minimálbér jelentős emelésére. Szerinte a Széchenyi-terv hosszú távú befektetéseket ösztönző programokat indít el. Ezzel szemben Keller László (MSZP) azt hangsúlyozta, hogy még nincs elfogadott Széchenyi-terv. Úgy vélte: a jelenlegi gazdasági feltételek mellett sokkal biztonságosabb, tisztességesebb és szolidárisabb költségvetési javaslatot lehetett volna készíteni.
Apokaliptikus éjszaka: dróneső borította be az eget Ukrajnában
