Szépművészeti MúzeumA XX. század nagy olasz festői sorozatban ezúttal Massimo Campigli műveit mutatja be a Szépművészeti Múzeum. Az október 6. és november 18. között nyitva tartó tárlatot az Olasz Kulturális Intézet támogatásával rendezték. Massimo Campigli 1895-ben Berlinben született Max Ihlenfeld néven, gyerekkorát viszont a Firenze környéki Settignanóban töltötte nagyanyjánál. 1914-ben a Corriere della Sera című napilaphoz került, 1919-ben Párizsba küldték az újság tudósítójaként, s itt Léger és Gris képeinek hatására festeni kezdett. 1921-ben vett részt először az őszi tárlaton, az olasz közönség pedig 1926-ban Milánóban láthatta meg munkáit a XX. századi festők kiállításán. A lassan világszerte ismertté vált művész 1958-tól Saint-Tropez-ban élt, itt érte a halál 1971-ben, 76 éves korában.Közlekedési MúzeumOktóber 21-én, szombaton negyed 12-kor tárlatvezetést tartanak Séta régi autók között címmel. Vasárnap, október 22-én előadást hallhatnak az érdeklődők a magyar dízelmotorgyártás száz évéről. A múzeumban megtekinthető a 100 éves a Magyar Autóklub című kiállítás is – az eredeti járművek mellett értékes, 1:5 léptékű autómodell-gyűjtemény várja a közönséget, valamint egy, a gumiabroncs történetét bemutató gyűjtemény.Vintage GalériaVajda Júlia montázsait mutatja be az október 17-én nyílt tárlat a Vintage Galériában. A művész (1913–1982) az Iparművészeti, majd a Képzőművészeti Főiskolán tanult, alkotásaival 1940-ben mutatkozott be az Ernst Múzeumban rendezett IV. tavaszi tárlaton. 1949 után belső emigrációba kényszerült, önálló kiállítást csak 1970-ben rendezhetett. 1958-ban kezdte készíteni kollázsait, az első kettőt 1966-ban a Magyar Nemzeti Galériában láthatta a közönség. A Vintage Galériában november 24-ig láthatók az alkotások, minden héten keddtől péntekig 14–19 óra között.
Zelenszkij szerint a NATO képes reagálni orosz dróntámadásra anélkül, hogy belesodródjon a háborúba
