A szociális ágazatban dolgozók novemberben megkaphatják az egyszeri, rendkívüli bérjuttatást – állapodott meg Harrach Péter szociális és családügyi, valamint Járai Zsigmond pénzügyminiszter. Korábban úgy tűnt: az érintettek a pénzt csak késve kaphatják meg. Harrach Péter arról is beszámolt: a rendszeres gyermekvédelmi támogatás egy új ellátási formába, a kiegészítő családi pótlékba olvad be.Több hetet késik a zárszámadási törvény elfogadása az eredetileg tervezett októberi időponthoz képest, s emiatt veszélybe került a rendkívüli, úgynevezett 14. havi juttatás novemberi kifizetése – mondta Harrach Péter lapunknak. Hozzátette: a pénzügyi tárca segítségével azonban lehetőség nyílik arra, hogy a zárszámadási törvény elfogadásától függetlenül elkülönítsék az előirányzott 6,3 milliárd forintot. A pénzből 63 ezer munkavállaló részesül majd, amelyre nem csak az állami és az önkormányzati intézmények dolgozói jogosultak. Azok is részesülnek a 14. havi pénzből, akik legalább fél éve dolgoznak a szociális területen. A juttatás öszszegét a 13. havi bér megállapítási szabályai szerint számolják ki. Harrach Péter reményei szerint november 12-én, a szociális munka napján, de legkésőbb november végén kifizetik a juttatásokat.Harrach Péter, emlékeztetve Orbán Viktor miniszterelnök legutóbbi kormányülésen tett bejelentésére, arra is kitért, hogy jövőre bevezetik a kiegészítő családi pótlék intézményét, amelyben a kisjövedelműek részesülnek majd. A jogosultak köre tulajdonképpen egybeesik a rendszeres gyermekvédelmi támogatásra jogosultakéval – hangsúlyozta. Ez azt jelenti, hogy az új ellátás is azon gyermekek után jár, ahol a családban az egy főre eső jövedelem nem éri el a mindenkori nyugdíjminimum összegét. A kiegészítő családi pótlék a jövedelmi helyzet alapján jogosultaknak jár függetlenül attól, hogy a gyermek milyen korú, azaz családi pótlékban vagy iskoláztatási támogatásban részesül. A miniszter elmondta: jövőre a rendszeres gyermekvédelmi támogatás beépül a kiegészítő családi pótlékba, így ezen a címen nem folyósítanak majd ellátást. A kiegészítő családi pótlék pontos összegéről a költségvetés elfogadásakor lehet majd biztosat mondani – fogalmazott Harrach Péter, leszögezve, hogy az érintettek többet kapnak majd, mint amennyi a gyermekvédelmi támogatás összege lett volna 2001-ben.
Mit tehetnénk a gyűlölködők ellen?
