Kifogásolt távolmaradás

Kis Ferenc
2000. 10. 08. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az SZDSZ Országos Tanácsának (OT) elnöke szerint méltánytalan Demszky Gábor részéről, hogy előzetes jelzés nélkül maradt távol a testület szombati üléséről. Az OT többsége nem lát lényeges különbséget a főpolgármester által felvázolt, illetve a párt eddigi stratégiája között.Joggal elvárhattuk volna Demszky Gábortól, hogy előzetesen értesítse az Országos Tanácsot a szombati ülésről való távolmaradásáról, de ezt nem tette meg – nyilatkozta lapunknak Béki Gabriella. Az SZDSZ döntéshozó testületének elnöke hozzátette: méltánytalannak tartják, hogy a főpolgármester még gesztust sem gyakorolt, ezért mindenképpen tisztázni szeretné Demszkyvel a történteket. Kérdésünkre Béki elmondta: elképzelhető, hogy ez már része az elnökválasztási kampánynak, amelyben a főpolgármester a december 2–3-i küldöttgyűlésig tudatosan távol tartja magát a párt fórumaitól, majd „megmentőként” veszi át az SZDSZ irányítását.Béki Gabriella arról is szólt: a testület politikai vitán értékelte a párt vezetésének és parlamenti képviselőcsoportjának munkáját. A tanácskozás egyik sarkallatos kérdése az volt, hogy miben különbözik a Demszky Gábor által felvázolt jövőkép az SZDSZ eddigi stratégiájától. – A többség úgy látja, csak stílusbeli eltérések vannak a két irányvonal között, hiszen az 1998-as választási vereség után elnökké választott Magyar Bálint is középutas politikát hirdetett meg – hangsúlyozta az OT elnöke. Arról is szólt: sokan alaptalannak és méltatlannak tartják Demszky Gábor éles kritikáját a párt vezetésének tevékenységével szemben, mivel a főpolgármester is részt vett a döntéshozatalokban. A testület egyetértett Kuncze Gábor beszámolójával, amely pozitív képet festett az SZDSZ országgyűlési képviselőcsoportjának elmúlt két- éves munkájáról – közölte Béki Gabriella.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.