Konferenciaközpont Sopronban

Kiss Géza
2000. 10. 25. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Sopronban évek óta húzódik annak a konferenciaközpontnak a létrehozása, amelyet a romos, méltatlan állapotban lévő Magyar Művelődés Háza felújításával kívánnak megvalósítani. A jelek szerint végre kimozdul az ügy a holtpontról, és remélhetőleg 2002 közepén már rangos konferenciák helyszíneként említhetik az épületet.Sopron attól még nem lesz konferenciaváros, hogy magunk között beszélünk róla – jelentette ki Pratser Ferenc, a napokban tizenegy, idegenforgalomban érintett szervezet közreműködésével megalakított Konferencia Iroda Egyesület ügyvezető elnöke.– Szerencsére a beruházás beindítása már nem várat magára sokáig. Az engedélyezett tervek megvannak, s az EU jóváhagyása után a tendert is kiírhatják. Éppen ezért szervezetük elkezdi a marketingmunkát, hiszen úgy szeretnének startolni, hogy az első perctől kihasználhassák a várhatóan 1,2 milliárd forintba kerülő és akár ezerfős tanácskozások befogadására is alkalmas központ lehetőségeit.A Bécs és Budapest között fekvő, kedvező földrajzi adottságú város ma is szép hasznot húzhatna konferenciák szervezéséből. Némi forgalom van is, de megfelelő épület hiányában 250-300 főnél több résztvevőt fogadó rendezvényeknek nem tudnak helyet biztosítani. Ezt felismerve született a gondolat a kihasználatlanul álló épület konferenciaközponttá alakítására. A tanulmányterveket még 1997 végén elkészítették, majd rövidesen a megvalósíthatósági tanulmány is az önkormányzat asztalára került. Az akkor benyújtott PHARE-támogatási igénnyel pedig a múlt év derekán nyertek el 1,45 millió eurót. Van egy olyan, a Gazdasági Minisztériumtól származó ígéret is, amely 400 millió forintos hitelfelvételükhöz ötéves futamidőre 50 százalékos kamattámogatást ír elő. Időközben megkapták a műemlékvédelmi hivatal építési hozzájárulását is, majd az év elején az ajánlati és kiviteli tervdokumentáció is elkészült. A kiviteli tender kiírását követően szeretnék a munkát is mielőbb elindítani, hiszen biztosak benne, hogy nem jelent majd problémát a létrejövő kapacitás kiaknázása.– Sopron városának szállodái egyszerre mintegy tízezer ember fogadására alkalmasak, de ennyi helyet a megszokott idegenforgalom mellett, a pusztán a nevezetességeink miatt ide érkező turistákkal lehetetlenség megtölteni – mondta Pratser Ferenc.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.