Kutatásra, fejlesztésre alig jut pénz

Mayer Rudolf
2000. 10. 25. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács Szombathelyen megtartott legutóbbi ülésén megtárgyalták a régió kutatási és fejlesztési helyzetét, valamint döntöttek a térség gazdaságának egy területen működő vállalkozásait integráló csoportok (klaszterek) létrehozásáról.Pusztay János, a szombathelyi Berzsenyi Dániel Főiskola tanszékvezetője a régió kutatási helyzetéről elmondta: az ország más részeihez képest kevés a kutatóintézetek és a tudományosan minősített főállású oktatók száma. Az előterjesztés szerint Magyarországon a kutatásban és a fejlesztésben foglalkoztatottaknak csupán 4,1 százaléka dolgozik a Nyugat-Dunántúlon. Sajnos a K+F finanszírozása szintén nem éri el a kívánatos szintet, hiszen míg 1999-ben országosan a GDP 0,85 százalékát fordították kutatásra és fejlesztésre, addig ez az érték Vas megyében nem érte el 0,08 százalékot, de a két szomszédos megyében is csak 0,62, illetve 0,14 százalékot tett ki. Pusztay János úgy vélte, mindez rendkívül törékennyé teszi a régió dinamikusan fejlődő gazdaságát, hiszen a jelenlegi gazdasági növekedés nem tud magas tudástartalmú tevékenységgé alakulni.Döntés született arról is, hogy a győri ipari park és az Audi kezdeményezésére a Nyugat-Dunántúl vezető autóipari vállalkozásainak részvételével megalakul a Pannon Autóipari Klaszter. A klaszter célja az, hogy segítségével olyan újabb, elsősorban kis- és középvállalkozások letelepítését segítsék elő a térségben – illetve a már működő cégeket oly mértékben megerősítsék –, amelyek eredményes beszállítói lehetnek a nagy autóipari cégeknek. A példa nyomán a tanács a későbbiekben a pannon gazdasági kezdeményezés koncepciója alapján az autóipari klaszter mellett hasonló regionális platformokat hoz majd létre a faipar, az elektronika, valamint a termálturizmus terén is.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.