Kutatói plusztámogatás

Hanczár
2000. 10. 26. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Háromszáznál több rendezvényt tartanak hazánkban a magyar tudomány napja tiszteletére, ami 25 százalékkal több a tavalyinál – jelentette be Meskó Attila, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) főtitkárhelyettese a november 3-i programokkal és az MTA fennállásának 175. évfordulóját köszöntő ünnepségekkel kapcsolatban. – A 2000. évben az egész európai kontinens érdekeit, a kultúra életterét újra kell fogalmazni. A pártpolitikai elit a túlzott adminisztráció miatt erre nem alkalmas, ezért ez a feladat az értelmiségre hárul – mondta Glatz Ferenc, az MTA elnöke. – Széchenyi olyan akadémiát akart, amely a nemzet tanácsadója lehet, és ma is ehhez a gondolathoz kíván visszatérni a tudományos testület – jelezte az elnök.Kroó Norbert, az MTA főtitkára elmondta, hogy a jövő évi költségvetés hárommilliárd forinttal többet biztosít a tudomány számára, s ez fedezi az akadémiai kutatók bérének emelését is.A november harmadikai ünnepi közgyűlésen az állam, a tudományos szervezetek képviselői mellett az oktatási miniszter mond köszöntőt, az ünnepség második részében pedig az MTA alelnökei, Enyedi György, Keviczky László és Vizi E. Szilveszter a természet-, az élet- és a társadalomtudományok jelenlegi problémáiról és perspektíváiról tartanak előadásokat.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.