Lemondását fontolgatja Börcsök Antal, Pusztamérges polgármestere. A hír annál is inkább meglepő, mert az 1280 lelket számláló Csongrád megyei település általános vélemény szerint az ő irányítása alatt rengeteget fejlődött az utóbbi tíz év alatt, s erre már külföldön is felfigyeltek.A pedagógusból lett polgármester távozásának okát azzal magyarázza: úgy érzi, a helyi többség már nem támogatja a település fejlesztésére vonatkozó elképzeléseit. Ilyen körülmények között pedig megítélése szerint képtelen megvalósítani a korábban kitűzött célokat. Börcsök Antal aggasztónak tartja, hogy Pusztamérges régóta forráshiánnyal küszködik. Sem országos, sem nemzetközi pályázatra nem jelentkezhettek, mert az önkormányzat képtelen lett volna hozzátenni a kötelező saját részt. A falu lakossága viszont megelégelte, hogy önerőből finanszírozzák az összes beruházást, hiszen így sem győzik törleszteni az eddig felvett hiteleket. Mindezt figyelembe véve a polgármester a képviselő-testület mára összehívott zárt ülésén jelenti be lemondási szándékát.

Elég egy apró figyelmetlenség, és a TAJ-kártyád máris érvénytelenné válhat!