Matolcsy: A lakosságot védjük

2000. 10. 18. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A kormány és a Mol között létrejött gázár-megállapodás miatt ellenzéki képviselők azt javasolták: fontolja meg lemondását a gazdasági miniszter. A tőzsde határozottan kedvezőnek „ítélte” a megállapodást: tegnap a nyitás után – amíg tíz percre fel nem függesztették a kereskedést – négyszáz forinttal drágultak a Mol részvényei.Hétfőn olyan ajánlatot kaptunk a Mol Rt.-től, amelynek alapján megvédhetjük a magyar lakosságot az irreálisan magas energiaáraktól – indokolta tegnap az Országgyűlésben Matol-csy György gazdasági miniszter a kormány és a Mol között létrejött megállapodást.Amint azt tegnap megírtuk: a kormány elképzelhetőnek tartja az ipari fogyasztóknak értékesített földgáz árának 43 százalékos emelését, míg a lakossági, kommunális, illetve a kisfogyasztói kör számára jövőre is csupán a prognosztizált infláció szintjével drágítaná az energiahordozót.A kisfogyasztói körre vonatkozó, alacsonyabb áremelést az is indokolja, hogy a magyar családok költségvetésük átlagosan 15 százalékát fordítják díjfizetésre.A gazdasági miniszter tegnap azt is közölte: reméli, hogy a megállapodás után a Mol Rt. visszavonja bírósági keresetét, amelyben a hatszázalékos gázáremelés miatt egyaránt beperelte a kormányt, a Gazdasági Minisztériumot és magát a gazdasági minisztert. A Magyar Nemzet kérdésére napokkal ezelőtt Hernádi Zsolt, a Mol elnöke azt nyilatkozta, hogy egy esetleges megállapodás esetében sem vonja vissza a cég a keresetet.Orbán Viktor kormányfő a Magyar Rádiónak tegnap azt mondta, az ipari fogyasztók számára tervezett gázáremelés 0,2-0,4 százalékkal növelheti az inflációt. A kormányfő szerint érthető a Mol érvelése, miszerint a cég finanszírozza az ipari fogyasztók versenyelőnyét. Köztudott: a Mol 42-43 forintért importálja a földgáz köbméterét, amelyet jelenleg a lakosság és az ipar számára is egyaránt 20-22 forintért értékesít. A Mol szerint ez óránként 20-30 millió forintos veszteséget okoz a cégnek.Ellenzéki honatyák élesen bírálták tegnap a tervezett döntést, Veress János és Keller László szocialista képviselők azt javasolták Matolcsy György gazdasági miniszternek: fontolja meg lemondását. Bauer Tamás szabad demokrata honatya – egyéb aggályai mellett – kifejtette, hogy az ipari fogyasztók felé érvényesítendő 43 százalékos gázáremelés veszélyeztetheti a működőtőke-befektetéseket.Korábban azért támadta az ellenzék a kormányt, mert a hatszázalékos egységes gázáremeléssel veszteséget okoz a Molnak. Ma-tolcsy György ezzel kapcsolatban elmondta a honatyáknak: ha engednek az ellenzék és a Mol magasabb gázáremelési követeléseinek, úgy ma már a tíz százalékot is meghaladta volna az infláció, s drasztikusan csökkent volna a lakosság vásárlóereje. Magyarországon ugyanis a családok költségvetésük 15 százalékát fordítják az energiaszámlák kiegyenlítésére, míg Európa fejlettebb országaiban ez az arány alig három százalék – emlékeztetett Matolcsy György, indokolva, hogy miért igyekszik a kormány megvédeni a lakosságot a rendkívül magas gázáraktól.Tegnap a tőzsdei kereskedés megkezdése után tíz percre fel kellett függeszteni a Mol-részvények kereskedését, mert az árfolyam tíz százalékot emelkedett. A Mol-papírok ára nyitáskor 4860-ról azonnal 400 forinttal emelkedett, s végül 5135 forinton zárt.Sturdik Miklós, a Főtáv Rt. szóvivője lapunk kérdésére jelezte, hogy semmivel sem tudnak többet a gázárral kapcsolatos döntésről, mint ami a sajtóban megjelent. Nem ismert, hogy ki számít majd nagyfogyasztónak és ki a lakossági felhasználó. Igaz, az előzetes információk szerint a távfűtést nem érinti ez a drasztikus gázáremelés, de mindez pontos és részletes döntések nélkül nem igazán értelmezhető. Ugyanis a Főtáv a felhasznált hőmennyiség kétharmadát külső erőművektől vásárolja, azok viszont gázzal termelik meg ezt az energiát. A cég által értékesített hőmennyiség 70-75 százaléka a lakossági távfűtés, de kérdés, hogy minek számít majd egy kórház, egy iskola vagy egy kenyérgyár ellátása. Nyitott kérdés az is, miként lehet megosztani egy olyan lakótelepi ház fűtését, ahol a földszinten üzletek vannak. Mindezek megválaszolása nélkül nem lehet ma megmondani, hogyan alakul majd a távhő ára, és esetleg kinek mennyivel drágulhat a fűtése.Szaniszló Mihály, az Ipari Energiafogyasztók Fóruma elnöke szerint elfogadhatatlan, hogy a sajtóból értesüljenek egy ilyen horderejű döntésről, amely a Gazdasági Minisztérium és a Mol között született. Megdöbbentő a beharangozott 43 százalékos gázáremelés, amely lehetetlen helyzetbe hozza az ipari nagyfogyasztókat. Egy olyan piaci szereplő javaslatát fogadta el a minisztérium, akinek a költségfelülvizsgálati eljárása még nem zárult le. Számvitelileg a Mol gázüzletágának szétválasztása sem történt meg, sőt egyszer el akarják adni, máskor pedig nem, miközben a kormány is felajánlotta a megvásárlását. Véleményük szerint a többi piaci szereplő, valamint a fogyasztók megkérdezése nélkül nem szabad ilyen döntést hozni. Az árelőny kérdése pedig azért nem egyértelmű, mert igaz, hogy némileg olcsóbban kapják ma a hazai nagyfogyasztók a gázt, mint a nyugat-európai versenytársaik, de az elektromos energiához viszont 30 százalékkal drágábban jutnak, tehát öszszességében kompenzálódik az energiahordozók árkérdése.Matolcsy György gazdasági miniszter tegnap újságírók előtt elmondta: a Gazdasági Minisztérium és a Mol közös munkacsoportja Hónig Péter helyettes államtitkár vezetésével jelenleg dolgozik azon, hogyan lehet majd megkülönböztetni a fogyasztókat.– A kormány célja, hogy a lakosságot, a kommunális intézményeket, az egészségügyi, szociális létesítményeket ne érje olyan mértékben a gázáremelés, amilyenben azt az ipar, különösen a multinacionális cégek által képviselt ipar elviseli – hangsúlyozta a miniszter.Matolcsy György kitért arra is, hogy a kormány nem egyeztetett a 43 százalékos áremelésről az érintett fogyasztók érdek-képviseleti szerveivel. Mint mondta: természetesnek tartja, hogy a nagyfogyasztók sorra jelentik be tiltakozásukat.– Korábban viszont nem jelentették be örömüket, amikor a világpiaci árnál jelentősen alacsonyabb áron kapták a földgázt – tette hozzá a gazdasági tárca vezetője.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.