Milosevicset el kell számoltatni

Sebestyén Imre (Jugoszlávia)
2000. 10. 16. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Hamarosan összehívják az adományozók konferenciáját Szerbia számára, hogy felújítsák az infrastruktúrát, jelentette be Bodo Hombach, a délkelet-európai stabilitási paktum koordinátora. Szerinte a Nyugat magatartásától függ, hogy a demokratikus erők a jugoszláviai választásokhoz hasonlóan a szerbiaiakon is győzelmet aratnak-e. Belgrádban közben pártközi megállapodás született Szerbia átmeneti kormányáról, és arról, hogy a köztársasági parlamenti választásokat nem december 24-én, hanem egy nappal korábban rendezik meg. A megállapodás értelmében Milosevics szocialista pártja megtartja a miniszterelnöki posztot, de a kormányfő nem dönthet majd önállóan, hanem csak két helyettesével egyetemben. A helyettesek Kostunica táborából és a Szerb Megújhodási Mozgalomból kerülnek ki.A szerbiai médiumokban vita alakult ki arról, hogy hol ítélkezzenek Milosevics felett. Hágában vagy Belgrádban? Izgalmasak az argumentációk, abban azonban egyetértenek, hogy a felelősségre vonás nem maradhat el. De nem ez a legsürgősebb feladat. Zsarko Koracs, a Szerbiai Demokratikus Ellenzék (DOS) egyik vezetője szerint a volt diktátort a hadsereg különleges egységei őrzik, felesége pedig ki sem teheti a lábát az utcára, mert a járókelők meglincselnék. Milosevics állítólag még mindig aktív, állandóan telefonál, még látogatókat is fogad. Befolyása a fejleményekre azonban már alig van. Csikós József, a Szerbiai Szocialista Párt (SPS) volt tisztségviselője kijelentette, hogy a párt nem alakulhat át modern és tisztességes politikai szervezetté Miloseviccsel az élén.Milosevicsnek sokkal több köze van a szervezett bűnözéshez, mint eddig hitték, derül ki a német hírszerző szolgálat adataiból, amelyek részleteit a nem mindig mértéktartásáról és szavahihetőségéről nevezetes német Bild közli. Mégis okkal lehet arra következtetni, hogy Milosevicsnek és munkatársainak számos illegális ügyletben volt közvetlenül részük. Arra máris vannak bizonyítékok, hogy nagy összeget juttattak ki az országból külföldi bankszámlákra. Milyen állapotok uralkodhatnak az országban, ha Borka Vucsics, a Beogradska Banka volt elnöke hétfőre virradóra – pontosan éjféli egy órakor – fegyveres csoport élén benyomul a bank épületébe, s egy teljes órát tartózkodik bent, majd azt visz ki onnan, amit éppen akar? A bank új biztonsági szolgálata először megtagadta kérést, hogy Borka Vucsics, Milosevics egyik hűséges munkatársa éjfélkor bemenjen az épületbe, ám ezt követően fegyveresek csoportja valóságos támadást hajtott végre, gyakorlatilag megszállta a pénzintézetet. Vucsics asszony kényelmesen besétálhatott. Azt pedig csak találgatni lehet, hogy mit intézett a bankban.Koszovó is készül az október 28-ra kiírt helyhatósági választásokra, „az első szabad választásokra, amelyeket már nem a szerb hatóságok felügyelete alatt tartanak”. Az EBESZ közzétette a választóhelyek listáját. Közben új parancsnok került a KFOR élére Carlo Cabigiosu olasz tábornok személyében, aki Juan Ortunótól vette át a tisztséget.


Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.