Mobilverseny Európában

Tóth Tihamér
2000. 10. 24. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Olaszországban a múlt hét végén megkezdődött az újgenerációs mobiltelefóniát jelentő UMTS (Universal Mobile Telecommunication System) üzemeltetési jogáért való verseny. Szakértők szerint mintegy 21 milliárd dollár bevétel várható az aukciótól, amelyből Guliano Amato kormányfő szerint az észak-olaszországi árvízkárok enyhítésére is csurranna-cseppenne. A harmadik generációsnak is mondott technológia azért tűnik sokat kecsegtető kihívásnak, mert lehetőséget kínál az internet-, e-mail- vagy éppen a videokonferencia- szolgáltatások mobil hozzáférhetőségéhez.Az olasz versenykiírás nem egyedülálló Európában. A tőzsde érzékenyen reagált az európai kormányok harácsolására. Az UMTS alapú mobilpiac jövője egyrészt igencsak bizonytalan, kétséges, hogy valóban lesz-e igény például a mobil internetezésre. Másrészt az új hálózat megteremtése önmagában is nagy pénz, ehhez járul a kormányok által kért belépőjegy kifizetése. Ezek után nem meglepő, hogy az eddigi aukciókban részes vállalatok tőzsdei árfolyamai jelentősen visszaestek.A végső licitáláson hat cég indulhat, miután az előzetes szűrőn kiestek azok, akik vagy nem rendelkeztek hihető üzleti tervvel, vagy financiális hátterük bizonytalan volt. A hat starthoz álló közül csak öt lehet befutó, ennyi engedélyt állít ki az olasz kormányzat. Ezek közül négyen csak a licencia ára miatt kell hogy aggódjanak. Hagyomány ugyanis, hogy a már a mobilpiacon levők megkapják az új technológia alkalmazását jelentő tevékenységre is az engedélyt. Jelenleg a 36 millió előfizetővel rendelkező olasz mobilpiac kilencven százalékát – amely ezzel a számmal a legnagyobb Európában – két cég uralja. A volt állami monopólium, a Telekom Italia leányvállalata, a TIM és a most már angol–német Vodafone/Mannesmann érdekeltségébe tartozó Omnitel. A két új rivális az expanzív spanyol Telefónica által fémjelzett IPSE 2000 és a hongkongi Hutchison által irányított Andala.Európában eddig három aukciót tartottak: ez az Egyesült Királyságban, Németországban és Hollandiában együttesen 150 millió lakost érintett. A következő hullám további százmillió potenciális ügyfelet hoz be Ausztriában, Belgiumban, Dániában, Svájcban és Olaszországban. Az EU-csatlakozás előtt álló országokban a lengyelek léptek a legelőször, még az ősszel sor kerül az UMTS-tenderre. Feltehetően Magyarországon is nagy lesz a csábítás, hogy mielőbb nagy pénzekhez jusson a kormányzat a lehetőség kiaknázásával, de a pályáztatás koncepciója még nem ismert.A legújabb hírek szerint már két nap után, hétfőn véget ért a licitálás, miután a British Telecom köré szerveződött Blu konzorcium feladta a harcot. Ezen időpontban az öt licencre öt pályázó összesen 12,16 milliárd dollárt volt hajlandó áldozni, ami jóval elmarad a várakozásoktól. Tegnap az olasz kormány – a szabályok szerint – befejezettnek nyilvánította a licitilást, de az MTI jelentése szerint „összejátszással” vádolja a Blu konzorciumot, s jogi eljárást kezdett ellene.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.