S zerbia választott Jugoszláviának elnököt is, parlamentet is. A szövetségi ország másik tagja ugyanis – a nélküle végrehajtott alkotmányreform miatt – bojkottálta a választásokat. Ennek tudatában felvetődik a kérdés, nevezhető-e teljes joggal Kostunica a szerb– montenegrói államszövetség elnökének. Ezt veti fel Podgorica olyan hangsúllyal, hogy benne van a válasz is: semmiképpen sem. A kérdés még összetettebb, ha tudjuk, hogy pontosan kik járultak az urnák elé a fekete hegyek országában. Csak azok, akik Milosevics hatalmának megőrzését akarták elérni szavazataikkal. Tehát az ottani ellenzék egy része. A hivatalos Crna Gora pedig éppen a milosevicsi Jugoszláviától igyekezett lehetőleg fájdalommentesen megszabadulni.Most távolabb vagy közelebb került a kicsi adriai köztársaság a Szerbiától való elszakadáshoz? Egy demokratikusabb Jugoszláviában kisebb annak a veszélye, hogy a kiválást erőszakkal akadályoznák meg. Ugyanakkor részint okafogyottá válik az elszakadási szándék, érvelhetnek Belgrádban, mert lám, az ország (a montenegrói követelések megvalósulásaként is) demokratizálódik, s a két tagköztársaság kapcsolatai is olyan alapokra helyezhetők, amelyek az egyenrangúságot szorgalmazó Podgoricának megfelelnek. Djukanovicsék szeparatizmusa a jövőben már nem talál olyan rokonszenvre a hatalmaknál, sem elszakadási próbálkozásuk olyan nemzetközi támogatásra, mint amikor a Milosevics-rezsimtől menekültek volna.A szituáció további érdekessége: a Miloseviccsel keményen szembeforduló Djukanovics derekasan hozzájárult ahhoz, hogy a szerbiai demokratikus ellenzék megerősödjön, a demokratizálódó Crna Gorának pedig fontos szerep jutott Kostunicáék és Djindjicsék győzelmében. Most e győzelem eredményeiből csak akkor jut nekik is, ha lemondanak elszakadási terveikről. Illetve még akkor sem. A szabályosságra ügyelő Kostunicáék ugyanis nem Djukanovicsékkal akarják kormányozni a szövetségi államot, hanem azok politikai ellenfeleivel, akik képviselőket szereztek a jugoszláviai választásokon, de akik a montenegrói lakosság csak kis részét képviselik.
Lázár János a Harcosok Klubja edzőtáborában: Nincs csodafegyver, nincs felmentő sereg + videó
