Financial TimesA sikert sikerre halmozó Magyarországot mutatja be a brit pénzügyi körök világszerte figyelemmel kísért lapja. Magyarország GDP-je az év első hat hónapjában 6,2 százalékkal nőtt. A növekedés az első negyedévben 6,6 százalékos volt. A költségvetési hiány csökken. A munkanélküliség már 6,5 százalékra esett vissza, holott néhány évvel ezelőtt ennek a duplája volt.The Washington PostAz amerikai főváros liberális lapja keményen támadja a demokrata párti Joseph Liebermant, aki alelnök lenne, ha Al Gore, a jelenlegi alelnök nyerne az elnökválasztáson. Lieberman ugyanakkor sorozatosan csalódást okoz. Most ráadásul Louis Farrakhannak, az Iszlám Nemzete nevű hatalmas fekete szervezet vezetőjének hízelgett. Márpedig Farrakhan korábban feltette a kérdést: vajon Lieberman szenátor nincs-e jobban elkötelezve Izraelnek, mint az Egyesült Államoknak? Farrakhan a zsidókat „vérszívóknak” nevezte, a zsidó vallást a „szennycsatornák” vallásának. Erre a Farrakhanra mondta Lieberman, hogy tiszteli és találkozni szeretne vele. Farrakhan, a napokban a tévében azt mondta, hogy a zsidók és a feketék közötti kapcsolat egyenlő a rabszolgatartók és a rabszolgák közötti kapcsolattal, majd azzal vádolta a zsidókat, hogy a feketék újságjait azért finanszírozzák, mert így akarják az igazi fekete véleményeket elhallgattatni.The GuardianHillary Clintonnak a szenátushoz vezető útját nagyon göröngyössé tette az a szerdán kiderült kínos tény, hogy kampányához az Amerikai Mozlim Szövetségtől fogadott el pénzt, amelynek vezetői támogatják a palesztinok azon jogát, hogy Izrael ellen fegyveres harcot viseljenek. Hillary Clinton várható szavazóinak 12 százaléka zsidó, írja a baloldali brit lap.Herald TribuneAz észak-koreai főváros azon részeit ecseteli élénk színekkel a globális amerikai lap, amelyeket a márványpadlón járó Albright amerikai külügyminiszter nem látott. Például azt az ezer embert, aki egy közfürdő előtt állt sorba, hogy zuhanyozhasson. Vagy a kórházakat, ahol sörösüveget használnak intravénás csepegtetőnek. A lap egy másik cikke szerint az EU-nak katasztrofálisan hiányzik az egységes külpolitikája, és a közös pénzt a széthúzó nacionalizmus is a földbe döngöli. Erről nem nagyon ad hírt a média, írja John Vinocur.The TimesA zimbabwei elnök azzal fenyegette meg Ian Smitht, a korábbi fehér Rhodesia miniszterelnökét, hogy népirtásért bíróság elé állítja. „Ha az amerikaiak még mindig üldözik a nácikat, akkor mi is utánanézünk azoknak, akik Smith mellett harcoltak a gerillaháború idején” – idézi Mugabét a brit konzervatív lap.
Nagydorogi csecsemőgyilkosság: nem kell szűkölködnie a börtönben sem a meggyanúsított édesanyának
