Nem követtük Amerikát

Zelei Béla
2000. 10. 26. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Kivételesen nagy áreséssel lepte meg az amerikai Nasdaq a befektetőket. A fejlett technológiai társaságok részvényeit tömörítő piacon az áresés meghaladta az öt százalékot. A tőzsde történetében eddig csak nyolc olyan kereskedési nap volt, amikor ennél nagyobb zuhanás történt. A külföldi hatásoknak fokozottan kitett pesti börze közönségét fokozott aggodalommal töltötte el ez az előzmény, de ezúttal a magyar részvények többsége nem követte a tengerentúli áresést: a BUX fél százalékkal a szerdai értéke fölött fejezte be a napot. A részvényforgalom csökkent a korábbi időszakhoz viszonyítva, az üzletek értéke mintegy 12,5 milliárd forintot tett ki.Rossz kilátásokat festett a pesti befektetők elé tegnap reggel az amerikai irányadó indexek süllyedése. A Dow Jones ipari index 0,64 százalékkal zárt az előző napi értéke alatt. A DJIA hanyatlásának egyharmadát az AT and T okozta, amelynek harmadik negyedévi bevételei tizenkét százalékkal estek, s ez mélybe rántotta a papír árfolyamát. Az igazi zuhanás azonban a Nasdaqon következett be, amelynek összesített indexe, a Nasdaq Composite 5,56 százalékot veszített egyetlen kereskedési napon.A tengerentúlról érkező hírek hatására az európai tőzsdék is mínuszban kezdtek, s a hazai szakértők is pesszimista nyilatkozatokat tettek. A Budapesti Értéktőzsdén azonban a nyitás és a folytatás sem indokolta a piaci szereplők reggeli aggodalmát. A BUX szerény emelkedéssel kezdett, s rövid kilengésektől eltekintve jellemzően az előző napi zárószintet mintegy egy százalékkal meghaladta. Az index napi minimumát a nyitást követő percekben érte el 8083 pontnál, a tetőpontjára pedig délelőtt érkezett, 8200 pont fölé. A kereskedés utolsó harminc percében bekövetkezett süllyedés eredményeként a BUX kevéssel a napi átlagos értéke alatt, de pontosan fél százalékkal az előző napi értékét meghaladva hagyta el a parkettet. A zárás előtti negatív fordulat idején a New York-i tőzsdén viszont éppen felfelé araszoltak az árak.A vegyipari hármas továbbra is az érdeklődés középpontjában maradt, emellett azonban a befektetők újra kezdtek bízni a telefóniában, s ennek köszönhetően a Matáv majdnem ötmilliárd forintos forgalmat generált, s kurzusa közel három százalékot javult. A nap nyertese a Borsod-Chem lett. A hosszú ideje nyomott áron forgó részvény tegnap a második legnagyobb forgalmat produkálta, s a mintegy másfél milliárd forintos forgalomban hat százalékot drágult, átlépve a Milford feltűnése óta nem látott, nyolcezer forintos határt. A TVK tegnap a befektetők legszebb reményeit is túlszárnyalta. A papír a hetek óta tartó drágulását további, majdnem egyszázalékos nyereséggel fejelte meg: délután 6200 forintot is megadtak érte. A jelenlegi érték már meghaladja azt a meglehetősen magasnak tartott, hatezer forintos árfolyamot, amennyit a közelmúltban a Mol fizetett a BorsodChemnek egy nagyobb TVK-pakettért.A vegyipari trió harmadik tagja, a Mol húzta tegnap a rövidebbet. A 3,6 százalékos tegnapi veszteség után újra ötezer forint alá bukott a kurzusa. Elemzők a gázáremelés korlátozott bevezetésének tulajdonítják a fordulatot, ám a brókercégek már a hét elején, a döntést megelőzően profitrealizálásra biztatták a befektetőket a néhány nap alatt bekövetkezett, mintegy tizenöt százalékos drágulás miatt. A jelek szerint a befektetők egy része valóban elérkezettnek látta az időt a röviddel azelőtt 4500–4600 forintos árszinten megvett részvények értékesítéséhez.A vesztesek közé sorolt be tegnap az Antenna Hungária is. A részvénykibocsátásra készülő társaság papírja több mint négy százalékkal lett olcsóbb, azaz a kurzus már nem éri el a legutóbbi kibocsátás – akkor alacsonynak tartott – szintjét sem. Változatos volt a kereskedésben a kárpótlási jegy pályája. A papír tízforintos veszteséggel kezdett, ahonnan délig visszakapaszkodott az előző napi, 570 forintos szintjétre, s a zárásban a két érték között félúton állapodott meg, mintegy egy százalékkal a szerdai szintje alatt.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.