– A magyarországi cigányság először adhatott magáról autentikus képet, ami eddig nem történhetett meg – jelentette ki tegnap Farkas Flórián, az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) elnöke azon a sajtótájékoztatón, melyen az Európai Parlament Magyarországi Társulási Bizottságának hét közepén tartott ülését értékelte. A brüsszeli ülésen a hazai cigányság helyzetét tárgyalták meg; a zámolyi romák ügyéről külön nem esett szó.Farkas Flórián elmondta: elsősorban az oktatás és a foglalkoztatás terén tapasztalható diszkriminációra hívta fel a bizottság figyelmét, s jelezte: az OCÖ antidiszkriminációs törvény megalkotását javasolja a magyar kormányzatnak. Közölte azt is, hogy az OCÖ addig nem tudja támogatni a kormánynak a cigányság helyzetét rendezni szándékozó hosszú távú programját, míg a vártnál kevésbé eredményes középtávú intézkedéscsomagot át nem dolgozzák. Farkas átadta Günther Verheugennek, az EU főbiztosának egy cigány tájékoztatási központra és egy cigány integrációs programirodára vonatkozó, írásba foglalt elképzelésüket, utóbbi a költségvetési támogatások felhasználását hangolná öszsze. A főbiztos elmondta, hogy a folyó PHARE-keret fedezi egy 10 millió euróra becsült roma oktatási terv felét, a következő évi keretből pedig 2,5 millió euró jut más roma célokra.Doncsev Toso, a Nemzeti és Kisebbségi Etnikai Hivatal elnöke arról tájékoztatta a bizottságot, hogy Farkas Flórián a magyarországi cigányság törvényes képviselője, s a hazai kormányzat tisztában van a cigányságot érintő problémákkal, nem akar eltitkolni semmit. Kérdésre válaszolva úgy vélekedett, hogy a középtávú program módosítására még az idén sor kerülhet. Idehaza a romák üldöztetéséről nincs szó, diszkriminációs jogszabályok ugyanis nincsenek – hangsúlyozta.A támogatott kezdeményezések közül az oktatás fejlesztését célzó elképzeléseknek jut kulcsszerep – mondta Ron Korver, az EU budapesti képviseletének megbízottja.
Erős üzenetet küldött Trump
