Míg a szocialista honatyák a magyar makrogazdaság sikerét a Bokros-csomag következményének tartják, addig az élet és az eredmények a polgári kormányzat gazdaságpolitikáját igazolják – hangzott el azon a sajtóbeszélgetésen, amelyen kormánypárti képviselők fogadták az újságírókat. Surján László, Balla Mihály és Becsó Zsolt a kormány kétéves költségvetése mellett sorakoztattak fel érveket, különös figyelmet szentelve Nógrád megyének.Minden ellenkező híresztelést megcáfolva a fideszes honatyák kijelentették, hogy az elkövetkezendő kétéves költségvetésben Nógrád fejlesztési pluszösszegeket kap központi forrásból, Borsod, Somogy, Békés és Szabolcs társaságában. A 2000. évihez képest a „Palócországban” élők évente tíz százalékkal nagyobb forrásra számíthatnak, s ez a kormányzati támogatás az előző két esztendő helyi erőfeszítéseinek az elismerése.Nógrád megyében különösen nagy figyelemmel kísérik a megye peremén futó nagyberuházásokat, amelyek nemcsak az adott térségben élőknek, hanem a nógrádi beszállítóknak és munkavállalóknak is kedvező lehetőséget teremtenek. Különösen a megyétől délre futó, 70 milliárd forintból készülő M3-as, valamint a szintén Nógrádhoz közeli Esztergom Mária-Valéria hídjának építése érinti közvetlenül a nógrádi vállalkozásokat.A tájékoztatón az is elhangzott, hogy a Széchenyi-terv legfontosabb tényezőiből az északi térséget elsősorban a turisztika és az idegenforgalom fejlesztése érinti leginkább.A Nógrád megyei önkormányzatok azért is tekintenek nagy várakozással a költségvetési vita elé, mivel ötven százalékuk aspirál az önhibájukon kívül nehéz gazdasági helyzetbe került települések költségetési plusztámogatására, és azt is örömmel veszik, ha a megyébe érkező címzett támogatások a jövő esztendőben tizennégy százalékkal bővülnek.
Lázár János a Harcosok Klubja edzőtáborában: Nincs csodafegyver, nincs felmentő sereg + videó
