Novembertől várható emelt nyugdíj

Élõ Anita
2000. 10. 20. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Következő hónap 13-án utalja át a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság a kiegészítő nyugdíjellátás összegét a postának. Január és november között kamattal együtt háromszázalékos emelés jár a nyugdíjasoknak, decemberben pedig 2,6 százalékkal nagyobb összeget kapnak – tudta meg lapunk Nagy Sándortól, a nyugdíjfolyósító vezető jogtanácsosától.A nyugdíjfolyósító munkatársai hét végén is dolgoznak azon, hogy a kiegészítő nyugdíjemelés időben megérkezzen a nyugdíjasokhoz. Ez két lépcsőben történik majd. Január és november között, tehát 11 hónapra a november havi nyugdíj három százalékának tizenegyszeresét, vagyis 33 százalékát kapják meg az érintettek. Ha például valaki 30 ezer forintos nyugdíjban részesül jelenleg, akkor havonta 900 forintot, összességében 9900 forintot utalnak ki neki. A postának a nyugdíjfolyósító november 13-án adja át ezt az összeget, amit a lehetőségekhez képest a tárgyhavi nyugellátással együtt a szokott napon fizet ki a posta. A kiegészítő nyugellátást novemberben mindenkinek meg kell kapnia, azokhoz, akikhez egyébként a hónap első felében viszik ki a nyugdíjat, most két alkalommal megy ki a postás.A decemberi nyugdíjat is rendes időben kapják meg az idősek, itt a tárgyhavi összeget 2,6 százalékkal növelik meg. A példánál maradva a jelenlegi 30 ezer forintos nyugdíj esetében decemberben 30 780 forintot kézbesít a posta.Mint ismeretes, a kiegészítő nyugdíjemelésre azért kerül sor, mert a nyugdíjemelés mértékét megszabó két mutató, a fogyasztói árindex és a nettó bérek növekedése meghaladja az év elején tervezett szintet, emiatt a januári nyolcszázalékos emelést novemberben kiegészíti a nyugdíjbiztosító. A 2001 januárjában esedékes újabb emelést a decemberben folyósított ellátás alapján számítják ki.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.