Önálló Mol-cégek alakulnak

Hommer Tibor
2000. 10. 20. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Nem tisztázta az OMV, hogy milyen szándékkal szerzett tulajdont a Molban. Az olajcég tegnapi rendkívüli közgyűlése úgy határozott, hogy már kétszázalékos részesedés megszerzése esetén is fel kell fednie magát egy új tulajdonosnak. Döntés született arról is, hogy három önálló társaságba kerüljön a földgáz-kereskedelmi, -szállítási és -tárolási tevékenység. Változott a Mol igazgatóságának összetétele.Az előző tervekkel ellentétben nem minősítette tegnap a Mol Rt. igazgatósága az OMV tulajdonszerzését, noha az osztrák cég – dacára a megállapodásoknak – nem tette egyértelművé, hogy milyen célból szerezte meg a legnagyobb magyar vállalat részvényeinek 9,3 százalékát. A Mol vezetői abban bíztak, hogy az osztrákok péntekig aláírnak egy úgynevezett standstillmegállapodást, amely korlátozná némiképpen az OMV Molon belüli ténykedését, s egyben biztosítaná a Mol részvényeseit arról, hogy az OMV együtt kíván működni a magyar olajcéggel, elfogadva annak stratégiáját és vezetését.Hernádi Zsolt, a Mol elnöke a Magyar Nemzet kérdésére egyértelművé tette: nem technikai akadálya volt a megállapodásnak. A térségbeli legnagyobb riválissal még nem sikerült megállapodni egymás elvárásairól, de a Mol továbbra is hajlandóságot mutat az OMV tényleges szándékainak megismerésére, mielőtt ellenségesnek vagy barátságosnak minősítené annak közeledését.Mindenesetre a tegnapi rendkívüli közgyűlésen az államot képviselő ÁPV Rt. javaslatára a részvényesek az ellenséges felvásárlás ellen szigorították a Mol alapszabályát: részvénybejegyzéskor a tulajdonosoknak közölniük kell, ha két százaléknál nagyobb részvénycsomagot birtokolnak. Mindemellett pedig a törzsrészvények egynegyedét megszerző társaságnak vagy társaságcsoportnak a részesedés megszerzését megelőző egy év legmagasabb tőzsdei árfolyamán kell nyilvános vételi ajánlatot tennie a többi részvényesnek. Az alapszabály ilyetén módosításai azt is kizárják, hogy bizonyíthatóan közös érdekeltségű társaságok együttesen szerezzék meg bejelentés nélkül az említett tulajdonrészeket.A Mol Rt. tulajdonosai tegnap jóváhagyták a gázüzletág egyes részeinek leválasztását az anyavállalatról. Így három önálló, de továbbra is teljes Mol-tulajdonban lévő részvénytársaság látja el a földgázszállítási, -kereskedelmi és -tárolási tevékenységet. A Molnál még nem tudják, mennyit érnek az egyes üzleti ágazatok és azok eszközei, így egyhamar arról sem születik döntés, hogy valamelyik új cégbe bevonnak-e külső társat, tulajdonhányad értékesítése révén. Arról viszont már határozat született, hogy a földgázüzletág eladásához a közgyűlés jóváhagyása mellett az ÁPV Rt. tulajdonában lévő aranyrészvényesi szavazatra is szükség lesz.– A Mol a gázüzletágon számolt 100 milliárd forintos vesztesége 20 milliárddal csökkenthet, ha a kormány valóban megemeli 43 százalékkal az ipari gázárat – mondta Hernádi Zsolt elnök. A Magyar Nemzet kérdésére kijelentette: csakis a kormány döntése után derül ki, hogy visszavonja-e a Mol a kormány, a gazdasági tárca és annak vezetője ellen benyújtott bírósági keresetet.A közgyűlés elfogadta a Mol igazgatóságának és az ÁPV Rt.-nek személyi javaslatait. Ennek alapján a 2003-as üzleti év végéig tagja lesz a Mol igazgatóságának az OTP elnök-vezérigazgatója, Csányi Sándor, valamint az ÁPV Rt. vezérigazgató-helyettese, Andrási Miklós.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.