Orbán Viktor megszakította párizsi útját

2000. 10. 06. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„Nem valamifajta rendkívüli esemény, hanem az óvatosság diktálta, hogy a vártnál egy nappal korábban hazajöttem” – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök újságírók előtt a Ferihegyi repülőtéren, miután tegnap este párizsi látogatását megszakítva hazatért.Orbán megerősítette: „Nincs olyan esemény, amely indokolná, hogy bármilyen rendkívüli helyzetre készüljünk.” Orbán a magyar álláspontot ismertetve jelezte: „Elismerjük és köszöntjük Kostunica elnökségét. Történelmi pillanatnak vagyunk tanúi. Ami 1990-ben nem fejeződött be Kelet-Közép-Európában, most megtörténik. Az utolsó baloldali diktatúra bukik meg” – emelte ki a kormányfő. Orbán beszámolt arról is, hogy a következő napokban minden felelős tisztségviselő a helyén lesz, „perceken belül meg kell érkeznie a külügyminiszternek is” – utalt a Varsóból szintén hazatérő Martonyi Jánosra.„Magyarország határain rend és nyugalom van, nyugodt a zöldhatár is – hangsúlyozta Orbán. – Magyarország nemzeti érdeke is, hogy rendezett keretekben folyjon az élet a szomszédos országokban is, ahol magyar kisebbségek élnek.” Orbán kiemelte: „Minden segítséget készek vagyunk megadni Szerbiának ahhoz, hogy az átalakuláson minél kevesebb fájdalommal haladjon át, ám egy dologhoz ragaszkodunk: hogy a vajdasági magyarság az egyenlő elbánás elve alapján tisztességes életlehetőséget kapjon Szerbián belül.”

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.