Komoly programokkal várja a látogatókat a Pilis–Dunakanyar–sziget kistérséget alkotó tizennégy település idén kezdődött kultúrpark-idegenforgalmi programja 2001-ben is – adta tudtul a program egyik fő szervezője, a Quo Vadis Consulting Kft. illetékese. Budakalász, Csobánka, Dunabogdány, Kisoroszi, Leányfalu, Pilisszántó, Pilisszentkereszt, Pilisszentlászló, Pócsmegyer, Pomáz, Szigetmonostor, Tahitótfalu, Szentendre és Visegrád együttműködésének fő célja, hogy egy átgondolt és összefogott program készüljön a turisták számára. A települések egyrészt természeti adottságaikkal, másrészt kulturális szolgáltatásaikkal már korábban is felkeltették a kirándulók vagy a művészetkedvelők érdeklődését, ám ettől az évtől több egymásra épülő, egymáshoz kapcsolódó programot szerveznek számukra.Ennek részeként keresik a térség lehetséges nagy szabadidős központjának a helyét. A kistérség vezetőinek terve, hogy kiépítik a valódi turizmusipart, amelyhez tőkeerős befektetőket keresnek.A jövő évi program egyik legfőbb rendezvénysorozata lesz a nyári Duna Party, amely történelmi, művészeti, természeti, néprajzi, vendéglátási, gasztronómiai, építészeti konferenciák mellett számos kulturális eseménnyel kívánja felhívni a vállalkozók, a potenciális mecénások figyelmét.
Elfogták a rendőrök a tiszakécskei gyilkosság gyanúsítottját
