Nem egészen hat év alatt félezer önkormányzati tulajdonú bérlakás építését tervezik Kaposváron. A tíz éve hiába kért, ám most a kormány Széchenyi-tervében is helyet kapó hazai bérlakás-építési program a napokban vált kézzelfoghatóvá a kaposváriak számára. Lerakták ugyanis annak a hatvankilenc bérlakásnak az alapkövét, amelyet a jövő őszig már bizonyosan megépíttet a városi önkormányzat.Az alapkőletételt követően a Gazdasági Minisztériumhoz benyújtott sikeres pályázatról Szita Károly, Kaposvár polgármestere úgy nyilatkozott: a minisztérium által egy hónapja megítélt 308 millió forinttal 2001 őszéig kétszer annyi lakást adhatnak majd át, mint amennyit az elmúlt tíz évben tető alá hoztak.– Kaposváron évente három-négyszázan igényelnek hasonló lakásokat. A bérlakáshiány eddig megoldatlan és feszítő gond volt, amellyel nemcsak mi, de más önkormányzatok sem tudtak egyedül megbirkózni. Tíz éve hiába kértük a mindenkori kormányzatok segítségét. Most először fordult elő, hogy pályázhatunk az állami támogatásra – számolt be minderről a polgármester.A lakások a belváros új negyedében, a bevásárlócentrum és a városliget közelében épülnek majd fel. A kaposvári önkormányzat a beruházás költségeinek harminc százalékával fejelte meg az állami támogatást. Az első körben megépült lakásokból a fiatalok is részesülnek majd.– Azoknak a fiatal házasoknak, akiknek az albérleten kívül most nincs más lehetőségük, határozott idejű szerződéssel, alacsony bérleti díjak mellett adjuk majd ki az új lakásokat. Ezenkívül azoknak is lesz hely, akik nagy alapterületű ingatlanjukat cserélnék kisebbre.A tervek szerint az első két rétegen kívül bérlakáshoz jutnak majd Kaposváron a gyermeküket egyedül nevelő szülők közül azok is, akik önerőből képtelenek lennének megoldani a gondjukat. Arra a kérdésre, mennyire tudja majd leszorítani a lakások bérleti díját az önkormányzat, a polgármester úgy válaszolt: eleve alacsonyabb bérűek lesznek a most épülő ingatlanok, hiszen a korszerű lakásoknak a fenntartási költségei is mérsékeltebbek. Hozzáfűzte: a város jövőre is megpályázza a minisztériumi támogatást.
Lázár János a Harcosok Klubja edzőtáborában: Nincs csodafegyver, nincs felmentő sereg + videó
