Valószínű, hogy a Kincstári Vagyoni Igazgatóság (KVI) mintegy 800 négyzetméterrel csökkenti az MSZP ötezer négyzetméteres ingatlankvótáját, ugyanis a szocialisták határidőre nem adtak le három ingatlant.Nem adott át az MSZP egy békéscsabai, egy fehérgyarmati és egy budapesti ingatlant a törvényben meghatározott határidőig, október 9-ig – közölte lapunk érdeklődésére Kocsis Tamás, a KVI vezérigazgatói tanácsadója. Hozzátette: a békéscsabai ingatlant nem ürítették ki, a budapesti ingatlan esetében pedig nem teljesült a rendeltetésszerű használat, ezért azt a KVI nem nem vette át. A három ingatlan összterülete 780 négyzetméter. A törvény szerint ha a párt a megadott határidőig nem adja vissza az ingatlanokat, akkor ezek összterületével csökkenteni kell az összesen 5000 négyzetméteres keretet. Kocsis Tamás úgy fogalmazott: valószínű, hogy ezt az MSZP esetében 780 négyzetméterrel csökkentik. Hozzátette azt is: emellett az MSZP-nek a piaci bérleti díj háromszorosát kell megfizetnie a három ingatlan esetében.További 19 darab, 4000 négyzetméter összterületű ingatlan sorsa kérdéses. Mint arról lapunkban korábban már beszámoltunk, az MSZP a megjelölt határidőig nem jelentett be 19 olyan állami ingatlant, amelyeknek használatára korábban jogot szerzett. A 19 ingatlanról az MSZP később – a KVI felszólítására – hiánypótlást nyújtott be. Kocsis Tamás elmondta, hogy a KVI még vizsgálja a helyzetet.
Egyre fenyegetőbb a háború árnyéka
