A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) tegnap pert nyert a kormány ellen érdekegyeztetés elmulasztása miatt indított perében.Keresetében a KKDSZ azt kérte a Fővárosi Bíróságtól, hogy állapítsa meg: a kormány a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvényben foglaltak alapján a Költségvetési Intézmények Érdekegyeztető Tanácsának (KIÉT) összehívására vonatkozó kötelezettségét megszegve terjesztette elő a 2000. évi költségvetési javaslatot, ezzel megsértve mind az érdekegyeztetést, mind a szakszervezetek véleményezési jogosultságát meg-szabó előírásokat. A bíróság tegnap másodfokon jogerős ítéletben erősítette meg, hogy a költségvetési törvényjavaslat vitáját és előterjesztését megelőzően a kormányt képviselő Gazdasági Minisztérium mulasztásos törvénysértést követett el, mert a KIÉT tárgyalásra és megállapodásra jogosult tagjával, a KKDSZ-szel sem folytatott érdemi véleményezési, érdekegyeztetési eljárást, ebből következően a törvényben előírt összehívási kötelezettségének sem tett eleget.– Tizenegy év óta nem fordult elő hasonló ítélet – mondta lapunknak Vadász János, a KKDSZ elnöke. Hozzátette: arra kérik az Országgyűlést, hogy foglaljon állást az ügyben, hiszen hasonló előzmények és körülmények között folyik jelenleg is a 2001–2002. évi költségvetési vita. Az elnök továbbá arról tájékoztatott: egyelőre elállnak attól a szándékuktól, hogy kártérítési pert indítsanak a kormány ellen.Mint arról lapunkban korábban már beszámoltunk: a KKDSZ az 1999. évi bértáblára épülő 13,25 százalékos béremelést követelt idén, mivel álláspontja szerint a kormány 2000. évi bérajánlata reálkereset-csökkenést okozott a szférában.– A jelenlegi jogi háttérrel nem bizonyítható közvetlenül a munkavállalók kára, valamint az sem, hogy annak oka a kormány hibás előterjesztése volt – mondta Vadász.Lapzártánkig Herczog Lászlót, a GM helyettes államtikárát nem tudtuk elérni.Eredménytelenül zárult a Költségvetési Intézmények Érdekegyeztető Tanácsának a 2001–2002. évi közalkalmazotti keresetemelésről tartott tegnapi egyeztetése. A kormányzati oldal hangsúlyozta, hogy a következő két év költségvetésében nincs lehetőség a szakszervezet igényeinek teljesítésére. A szakszervezeti oldal ezzel szemben úgy vélte: igényeiket erőteljesen mérsékelték, bízva abban, hogy ennek alapján megegyeznek a kormánnyal. Nem fogadják el azt, hogy a kormány visszautasította a jövőre 7,2 milliárd forintos többletfinanszírozást igénylő javaslatukat is, hiszen ennyi mozgástér mindenképpen van a költségvetésben. A munkavállalók képviselői levelet írnak az országgyűlési frakcióvezetőknek, figyelmeztetve őket arra, hogy a kormányzati javaslat számottevő bérfeszültségeket okoz majd a közszférában, s ha ezt jóváhagyják, ebben a parlamenti képviselők is felelősséget vállalnak. A szakszervezetek a feszültségek mérséklése érdekében legutóbb indítványozták, hogy a bértáblát hosszabb időszak alatt tehermentesítsék a 40, illetve 50 ezer forintra emelt minimálbér okozta feszültségektől.
Donald Trump: Utánajárunk Sorosnak
