A 2001–2002. évi költségvetési törvényjavaslat általános vitájának felfüggesztését vagy meghosszabbítását kéri a legfőbb ügyésztől a Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ). A szervezet jogerős bírósági ítéletére hivatkozva követeli: amíg a Költségvetési Intézmények Érdekegyeztető Tanácsában (KIÉT) nem születik érdemi egyeztetés a kormány, a szakszervezetek és az önkormányzati szövetségek között, a legfőbb ügyész éljen az ügyészségről szóló törvény adta lehetőségével, és a KKDSZ javaslatát indítványozza a parlament elnökének. Mint arról lapunkban beszámoltunk: szerdán a Fővárosi Bíróság kimondta, hogy a kormányt képviselő Gazdasági Minisztérium mulasztásos törvénysértést követett el, mert a KIÉT tárgyalásra és megállapodásra jogosult tagjával, a KKDSZ-szel sem folytatott érdekegyeztetési eljárást.November 11-én tiltakozó nagygyűlést tart a Nemzeti Sportcsarnokban a Vasas Szakszervezeti Szövetség, válaszként a kormánynak a Munka Törvénykönyve módosítására irányuló szándékára – jelentette be tegnap Tőke Károly, a szövetség elnöke. Az elnökség egyben javasolja szakmai szövetségeinek és helyi szervezeteinek, hogy még idén kezdeményezzék a 2000. évi bérfejlesztések korrekcióját, és „bátran alkalmazzák a nyomásgyakorlás szakszervezeti eszközeit”.Harmincezer forintos minimálbérre tesznek javaslatot a munkáltatók 2001-re, amennyiben a kormány nem teljesíti kompenzációs követeléseiket – jelentették be tegnap a munkaadói oldal képviselői az Országos Munkaügyi Tanács bér- és kollektív megállapodások bizottságában, ahol továbbra sem közeledtek az álláspontok a minimálbér-emelés ügyében. Mint arról lapunkban korábban már beszámoltunk: a munkáltatók szerint a tervezett emelés a középvállalkozókat tönkreteheti, mivel saját erőből azt nem tudják végrehajtani. Az oldal szerint a munkáltatók kiadásainak kompenzációját a kormánynak kellene fedeznie. A kormányzati oldal megígérte, hogy számításokat végez, bár jelezte: mivel a költségvetési vita már folyik, így valószínűleg nem tud elmozdulni álláspontjáról.Az Autonóm Szakszervezetek Szövetsége várhatóan a jövő hét elején küldi meg panaszát az Alkotmánybírósághoz. Mint arról már beszámoltunk, a tömörülés azt a kormánydöntést kifogásolja, amely szerint ha a kiszabott hatáidőig nem állapodnak meg a szociális partnerek, a kabinet saját hatáskörében dönt a legkisebb munkabérről.
Zelenszkij szerint a NATO képes reagálni orosz dróntámadásra anélkül, hogy belesodródjon a háborúba
