A Fővárosi Bíróság tegnapi, immár jogerős ítélete szerint a felszámolás alatt álló Realbank 15 napon belül köteles megfizetni a Reallízing–2000-es kötvények követelésének összegét a perindító három kötvénytulajdonosnak, mert a bank kezesként felelős a Realbróker Rt. által forgalmazott kötvények névértékének 90 százalékáért. A Reallízing–96-os kötvényeken alapuló kártérítési igényt azonban a bíróság azzal utasította el, hogy e kötvényeknél a felperesek a kár bekövetkeztét nem tudták bizonyítani, ugyanis a kötvénykibocsátó időközben megkezdte az R–96-os kötvények 64 százalékos tőke-előtörlesztésének kifizetését. Mint ismert, az elsőfokú eljárásban a bíróság megállapította a Realbróker Rt. és a Realbank f. a. egyetemleges felelősségét, és utasította az alpereseket a kötvények visszavásárlására.
Knézy ordított, Blatter hümmögött, Vincze Ottó hős lett
