Rehabilitációs munkahelyek Szolnokon

Pozsonyi
2000. 10. 16. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Tegnap Szolnokon, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Vállalkozásfejlesztési Alapítvány egy volt szovjet laktanyában kialakított inkubátorházában Matoricz Anna, a Szociális és Családügyi Minisztérium rehabilitációs főosztályvezetője egy újabb, száz főt foglalkoztató munkahelyet avatott fel. A megye második legnagyobb, megváltozott munkavégző képességűeket foglalkoztató létesítményében 1997 óta működik a Realba Kft. – Jelenleg már 350-en dolgoznak a kft.-nél – tájékoztatta lapunkat a cég vezetője, Rákóczi Ferenc.A vállalkozást a megyei munkaügyi központ és a vállalkozásfejlesztési alapítvány támogatja. Rákóczi Ferenc elmondta azt is, hogy 24 millió forintos beruházással fél éven belül újabb száz főt tudnak felvenni. A kft. munkahelyteremtésre úgy kapott tízmillió forintos támogatást a munkaügyi központtól, hogy annak csak a felét kell visszatérítenie. Matoricz Anna elmondta, hogy az elmúlt két évben megduplázódott – egymilliárdról kétmilliárd forintra nőtt – az az összeg, amellyel a megváltozott munkaképességűek számára a munkahelyteremtést támogatják.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.