Rendkívüli teljesítmények

VAMÁ
2000. 10. 23. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Úgy hozta a véletlen, hogy két vezetô magyarországi számítástechnikai szállító is csúcsszámítógépet jelentett be szeptember közepén Budapesten. Az IBM a legújabb AS/400e ügyviteli kiszolgálókat illette az extrém – rendkívüli, végtelen nagy, szélsôséges –, a Hewlett-Packard pedig legújabb kiszolgálóját, a HP 9000 Superdome-ot a szuper – felsô, mindenek feletti – jelzôvel. (Dome annyit tesz, mint kupola.)A két gépcsalád két külön kategória. A HP 9000 Superdome a nagyszámítógépekkel áll versenyben mint úgynevezett masszív párhuzamos felépítésû rendszer, amit az ára is mutat: kiépítéstôl függôen egy–három millió dollárba – napi kurzuson háromszáz–kilencszáz millió forintba – is belekerül, míg az AS/400e 840 kiszolgálóért – ami méretre is fele-harmada a másiknak – jóval kevesebbet kérnek. Mégis van egy igen fontos közös szolgáltatásuk, amit meg kell említeni, és ez a logikai particionálás lehetôsége. Ezek a gépek ugyanis már nem egy, nem két, hanem jóval több processzort is tartalmaz(hat)nak. A processzorok önálló egységként, számítási kapacitásként veendôk figyelembe, és a vásárlónak az a jó, ha szabadon tudja ôket egyik vagy másik program, alkalmazás futtatására csatasorba állítani. Kijelöli egy részüket az integrált vállalatirányítás számára, egy másikon pedig futtatja az ügyfélkezelô rendszert. Vagy mást. A jó az, ha mindig, amikor véletlenül úgy adódik, hogy indítani kell egy új programot, vagy valamelyik, már futó akadozik, át lehet csoportosítani – allokálni – a számítási kapacitást egyik szoftver alól a másik alá. A rugalmas, dinamikus logikai – tehát nem hardveres, nem kifejezetten processzortömböket kezelô – particionálással a kiszolgáló mindig egyenletesen terhelhetô, akár a pillanatnyi igényekhez igazítva, akár napszakok szerint beosztva, hogy mikor kapjon több helyet, processzoridôt az adatbázist felújító, és mikor az adatbányászati vagy a számlakészítô program.A továbbiakban röviden ismertetjük a két rendszer néhány jellemzôjét.HP 9000 SuperdomeDaune Zitzner alelnök szerénytelenül úgy jelentette be New Yorkban a HP legújabb termékét, hogy: „ez minden számítógépek anyja”. A HP Superdome sorozatban a HP saját csökkentett utasításkészletû, röviden RISC processzorának e pillanatban legnagyobb teljesítményû változata, a PA-8600 van a középpontban, de sosem egyedül. A számítógép négyprocesszoros egységekbôl, sejtekbôl épül fel, és minden sejtben van egy több mint húszmillió tranzisztoros, rezes vezérlôlapka is. Ez a lapka osztja el a feladatokat a négy processzor között, és tartja a kapcsolatot a többi sejttel, amelyek memóriáját bármikor igénybe veheti saját processzorai mûködtetéséhez. Ezt szolgálja a gép crossbar – mindenkit mindenkivel összekapcsolni képes – hátlapja. (Amivel elsôként a Bull masszív párhuzamos architektúrájú gépében találkozhattunk néhány évvel ezelôtt.) A most piacra került legnagyobb modellben nyolc sejt van, tehát harminckét processzoros, de a HP tudja ezeket egy dobozba szerelve, párba állítva szállítani. A legnagyobb konfiguráció így már hatvannégy processzort tartalmaz, és hat hónapon belül elkészülnek a 128 processzoros változattal is. A Superdomot – építve az Intellel folytatott hétéves fejlesztési együttmûködésben szerzett tudásra – úgy tervezték, hogy amint kapható lesz, szállítani tudják hatvannégy bites Intel-processzorral is. Annak elsô változatát, az Itaniumot azonban kihagyják, megvárják a 2002-re ígért második generációs hatvannégy bites Intel-processzort, az Itaniumnál kétszer nagyobb teljesítményû McKinleyt. A technikai részletek megtudhatók a HP-tól, itt csak néhány jellemzôt emelünk ki. Maximálisan százkilencvenkét PCI bôvítôkártyát tehet egy gépbe a tulajdonosa, a memóriavezérlô sávszélessége tizenhat gigabájt/másodperc A külsô merevlemez kapacitás egy petabájt (1015 bájt). A hálózathoz 10/100 Base-T LAN, 1000Base-TX és FDDI csatolókon keresztül csatlakoztatható. A gép minden részegysége, beleértve a processzorsejteket is, melegen, mûködés közben cserélhetô. Miután a hatvannégy bites duál gép fürtben mûködik, a rendszer konfigurálható úgy, hogy ha az egyik oldalon leállna egy processzorsejt, a másik oldal át tudja venni tôle a feladatot.A HP Superdome alaprendszere a UNIX. De nem akármilyen! A HP-UX 11i mellett ajánlják a rendszert Linuxhoz is. Sôt, akinek az kell, az Microsoft Windows NT-vel is mûködtetheti a megjelenése pillanatában a HP mérései szerint a legnagyobb tranzakciós, adatátviteli teljesítményre képes számítógépet.Pesti István a Superdome bemutatását összekapcsolta azzal, hogy felhívja a figyelmet az internetes gazdaság egy nagyon fontos jellemzôjére, nevezetesen arra, hogy a siker záloga ebben az új világban a részek közötti együttmûködés. Sokasodnak a szereplôk, a technika révén mindenki gyorsan bekapcsolódhat a maga ajánlatával, de ugyanakkor pillanatok alatt ki is hullhat. Amit tudott, azt – ha szükség van rá – majd szolgáltatja más. A teljes rendszer mégis talpon marad: az egyes elemek jelentôsége csökken, a gazdaság világának szervezettsége egyre inkább hasonlít az élô szervezetéhez. Az élô szervezetben azonban több olyan hálózat is van, ami segíti a teljes rendszer fennmaradását. Az energiát szállító véráram mellett ott van az információt feldolgozó idegrendszer is. És éppen ez az, ami ma a világban kialakulóban van – mondja Pesti István –, az energiaellátó elektromos és gázhálózat mellett az információt áramoltató hálózaté. Aminek a mûködéséhez szükség van az agyhoz hasonló adattárakra, kapcsolóközpontokra, és a SuperDome, a Hewlett-Packard véleménye szerint, elsôsorban ezt a feladatot képes ellátni.Tipikus vásárlói lehetnek ezért a Superdome-nak az internet-, alkalmazás-, felügyeletszolgáltatók, a sok száz, sok ezer telefonkezelôt foglalkoztató hatalmas ügyfélkiszolgáló központok, a távközlési vállalatok. Utóbbiak közül a mobiloperátorok különösen azért, mert ott nagyon gyors a fejlôdés, összevissza készülnek a különféle rendszerek, mind-mind külön hardveren. A Superdome alkalmas arra, hogy mindôjüket áttelepítsék rá, és egy 99,999 százalékos rendelkezésre állást – legfeljebb évi négy-öt perces leállást – garantáló rendszerben konszolidálják programjaikat.Magyarországon eddig két Superdo-me-ot rendeltek, és Pesti István legalább további nyolc rendelésre számít még a HP most kezdôdô gazdasági évében. Ha reményei teljesülnek, az folyamatos kihívást jelent majd a HP Magyarország számára, hiszen ehhez a géphez szakértô kirendelését, huszonnégy órás állandó szerviz rendelkezésre állást vállalnak. Meglehetôsen borsos az ára egy Superdome-nak, ezért a HP kidolgozott hozzá egy érdekes bérleti konstrukciót, aminek a sajtótájékoztatón – természetesen – csak a lényegérôl volt szó. Ez pedig az, hogy a vásárló a használt teljesítmény után fizet. Egy szoftver méri, hogy a leszállított, rendszerbe állított konfigurációnak mikor mely része van kihasználva, és fizetni csak az után kell. Ha például egy országos üzletlánc központi ügyviteli rendszerét telepítik, és az összes pénztárgépet kapcsolják a Superdome-ra, akkor napközben, amikor folyamatosan csörögnek a kasszák, hatalmas tranzakcióforgalomra lehet számítani, éjjel viszont akár ki is kapcsolhatnak néhány sejtet. Ilyenkor – így a HP ígérete – a nem mûködô processzorok után nem kell fizetni.AS/400eVan egy számítógép, amit vállalkozó kedvû mérnökök elôbb megterveztek, aztán – több munkával, mint amit az alkotás igényelt – meggyôzték vezetôiket, hogy kezdjék el gyártani. Azok, lévén elkötelezett hívei a magyszámítógépnek, fanyalogva, ímmel-ámmal belementek. Ez lett az AS/400, ami eddig túlélt minden recessziót, minden versenyt, és aminek az IBM – gyakorlatilag változatlan árazás mellett – évente húsz-harminc százalékkal tudja növelni a teljesítményét. Az AS/400 már akkor hatvannégy bites processzorral dolgozott, amikor arról máshol még csak álmodtak, és a felépítése olyan, hogy amint a világ ezt igényli, beletehetô a 128 bites is. Ez a szám azt mondja meg, mekkora adattömeget lehet egy idôben a processzor etetôjébe, közvetlen memóriájába tenni. Hatvannégy bitnél a legnagyobb cím, ami adható, 265–1, azaz valamivel kevesebb, mint 3,51019, vagyis 35 trillió. Ekkora memóriát azért – egyelôre – nem tesznek egy gépbe, a most kínált legnagyobb AS/400e modellt, a 840-est a maga – legfeljebb huszonnégy darab – hatodik generációs, hatvannégy bites PowerPC processzora mellé kilencvenhat gigabájttal kínálják. A merevlemez-kapacitás, amit kezelni – címezni – képes, tizenkilenc terabájt (1,91012 bájt).Az AS/400-bemutató központi témája azonban nem a hardver, hanem a környezet, a rendelkezésre álló szoftver volt. Kiemelte az elôadó, hogy az AS6400 most szállított OS/400 V4R5 (negyedik változat, ötödik kiadás) alaprendszere képes UNIX-programok futtatására is. Más szóval az AS/400 is belesimult az általános trendbe, használhatók rajta a más gépen írt rendszerek. De nemcsak a UNIX-ra igaz ez, hanem eggyel továbblépve az alkalmazás felé, a Javára is. Az a megkeresés érkezett az IBM AS/400-központjába, hogy vizsgálják meg, vajon egy NT-kiszolgálóra készült javás alkalmazáskiszolgáló mûködik-e ebben a környezetben. Kipróbálták, mûködött, megnyugtathatták az érdeklôdôt, hogy nyugodtan használja a programot AS/400-on.Az IBM amellett, hogy kínálja továbblépésként az AS/400e legújabb modelljeit azoknak, akik kinôtték a régebbit, azokra is számít, akik most vágnak bele az elektronikus kereskedelembe. Vagyis nemcsak egy hardverrôl gondoskodnak, hanem – a felhasználás céljához illeszkedô – teljes megoldásról. E megoldások egyike a tudásbázis-kezelô, vállalati kapcsolattámogató, együttmûködést segítô Lotus Notes, illetve postahivatala, központi adatbázisa a Domino. Az AS/400-változat újdonsága az SAP integrált ügyviteli rendszerrel. Ami azt jelenti, hogy a Lotus által kínált eszközök megkönnyítik például a munkafolyamat-irányító Domino alkalmazás integrációját a számlázási rendszerrel. Például azt, hogy mikor egy árut leszállítottak, azt a raktáros bejegyezhesse a megfelelô helyre a Notesébe, a feljegyzés továbbmehessen a számlázásra, ahol intézkednek, és a számlát már az SAP rendszer állítja ki és indítja el.Hasznos segítségként testreszabónak nevezett készletet adnak az AS/400-hoz, amely a varázslókkal támogatott telepítéssel indul, és a problémamegoldó hálózattal fejezôdik be. Van ebben a készletben központi rendszerfelügyelet kiépített Tivoli csatlakozással, hiba-elôrejelzések, internetes hozzáférés az IBM központi AS/400 tudástárához. HP-9000 Superdome és AS/400e 8xx modellek, a hatodik generációs PowerPC processzorral: az elektronikus gazdaság motorjai ezek a gépek. A bennük megjelenô logikai particionálás éppen azt az idôt vetíti elôre, aminek megvalósítására nemrég konzorcium alakult az IBM kezdeményezésére: a világhálózatban található processzorok egyetlen hatalmas elektronikus aggyá szervezését.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.