Négyszázharminckét település egymillió lakóját érinti hatezer négyzetkilométeres térségen belül az a szerződés, amelyet kedden írtak alá a határ túloldalán fekvő egykori magyar városban, Rozsnyón. A Sajó–Rima eurorégió határon átnyúló együttműködés ratifikálásával újra egységet alkot a történelmi Gömör–Kishont vármegye.Meciar bukása után kerülhetett csak szóba a szlovák–magyar együttműködés, amely ebben az évben létrejött. Miközben északi szomszédunkban újabb területi rendeződés van napirenden, a térség polgármesterei csattanós választ adtak minderre. Putnok polgármestere, Tamás Barnabás és Rozsnyó vezetője, Frantisek Kardos mint a Sajó–Rima eurorégió határon inneni és túli vezetője, kézjegyével látta el a szerződést. Az okmányt november 14-én viszik Brüsszelbe, az Európai Unió központjába, hogy megtörténhessen a bejegyzés. A jövőben a két ország legelmaradottabb térségei, Dél-Szlovákia és Észak-Magyarország megpróbálnak közösen kitörni helyzetükből, amihez kormányzati és uniós segítségre is számítanak. Erősíteni fogják a gazdasági, infrastrukturális, idegenforgalmi és kulturális kapcsolatot. Céljuk a lakosság életkörülményeinek javítása, valamint az épített és természeti környezet védelme.
Egyre kevesebben kíváncsiak Magyar Péterre
