Nem kis feltűnést keltett az előző kormány idején, a választási kampány felé közeledve, hogy a Népszabadság hónapokon keresztül akkor adott hírt a Várhegyi Attila ellen folyó nyomozásról, amikor összeült a Fidesz országos választmánya. A testület elnöki posztját betöltő politikus Szolnok polgármestereként került az érdeklődés középpontjába. Az akkori ellenzék egyik meghatározó politikusa ellen számos ügyben tettek feljelentést, amelyet a hatóságok eljárása követett. A Népszabadságnak a Horn Gyula által kierőszakolt, azóta jobblétre szenderült Központi Bűnüldözési Igazgatóság csepegtette az általában kevés új elemet tartalmazó információkat. Természetesen ebben az ügyben is minden a jogszabályokkal összhangban alakult, semmilyen bizonyíték nem került elő arról, hogy a Horn-kormány a sajtó közreműködésével a hatóságot politikai célokra használta volna.Mindezt az juttatta most az eszembe, hogy a megfigyelési ügyről készült, a napokban nyilvánosságra került ügyészségi jelentést a kereskedelmi televíziók és a baloldali lapok egyöntetűen úgy értékelték, hogy nem igazolódott a miniszterelnök két évvel ezelőtti emlékezetes bejelentése. A kommentárok arra helyezik a hangsúlyt, hogy nem sikerült minden elemében bizonyítékokkal alátámasztani az akkor elhangzottakat, ám eközben a lényeg elsikkadt: az előző kormány idején ellenzéki politikus ellen folyt adatgyűjtés. A most már a Legfőbb Ügyészség által is megerősített tények mellett nem lehet egy kézlegyintéssel elmenni, amint azt a Vancsik-, olajgate- vagy CW Bank-botrányokat is elhallgató baloldali sajtó teszi.Csak emlékeztetőül: a megfigyelési ügy kapcsán Bédi Csaba volt rendőr századossal szemben hivatali visszaélés és jogosulatlan adatkezelés miatt az ügyészség vádat emelt. Ő volt az, aki felajánlotta az MSZP legmagasabb szintű vezetőinek szimpátiájával kísért mozgalomhoz kapcsolódó vállalkozás vezetőjének, hogy keres egy magánnyomozót, aki elvállalja Pokorni Zoltán megfigyelését, gazdasági kapcsolatainak felderítését. A kompromittáló célú adatgyűjtést a Fidesz volt frakcióvezetőjével szemben egy magánnyomozó megkezdte. Ugyanez a nyomozó megkapta több vezető fideszes politikus nevét és lakcímét. Emellett a megfigyelési ügybe szintén belekeveredő, egykor fedőcégként működő Pinpoint Kft. kapcsán a Budapesti Katonai Ügyészség nyomozást rendelt el.Vannak, akiknek a feltárt tények nemhogy botrányt nem jelentenek, de baloldali kormány működése alatt természetes jelenségeknek számítanak. „A legjobb, ami várhat rá, az elmúlás” – írta tegnap laptársunk az adatgyűjtésről. Ismerős logika: a közeli és távolabbi múlt feltárásának ellehetetlenítése az utóbbi tíz évben más ügyekben is sikeres taktikának bizonyult.
Horváth Ferenc csapata kiesett a Magyar Kupából, Lipcsei Péter is mosolygott ezen
