November végére elkészülnek a Soproni Ipari Park (SIP) közművesítési munkálatai, és végre megkezdődhet a gazdasági társaságok betelepülése is – tájékoztatott Gálné Kapás Márta, a SIP Kft. ügyvezető igazgatója. Az ipari park létrehozásához komoly anyagi segítség érkezett a PHARE-központból. Az uniós források csaknem hatszázmillió forinttal támogatták a fejlesztést – ez azonban némileg le is lassította a folyamatokat. A finanszírozásban ugyanis csak úgy vállalt szerepet a PHARE, ha a SIP meghatározott ideig nem adja a szolgáltatócégek kezébe a kiépített közműhálózatokat. Ez drágítja a beruházást, hiszen mintegy 30 százalékkal többe kerül, mint abban az esetben, ha a tulajdonjogért cserébe a szolgáltatók szerepet vállaltak volna a kivitelezésben. Az igazgatónő azonban felhívta a figyelmet arra, hogy ez csak első látásra tűnik kedvezőtlennek. A közműhálózat ugyanis teljes egészében a SIP Kft.-é, s így azzal kötnek szerződést, akivel akarnak.A telefonhálózat monopóliuma náluk már megtört. A Matáv nem feltétlenül szerzi meg az üzemeltetés jogát, hiszen jelentkeztek alternatív szolgáltatók is. Ha jobb ajánlattal élnek, akkor velük kötnek szerződést. Ez a többi közmű esetében is hasonlóképpen zajlik majd. Két éven belül ugyanis meglesz a villamos energia és a gázellátás alternatív szolgáltatócége is – véli Gálné. A soproniak speciális ipari parkban gondolkodnak, hiszen területüket természetvédelmi körzetek határolják. Az úgynevezett tiszta iparokat, vagyis az informatikai, telekommunikációs és környezetvédelmi beruházásokat várják – komoly adókedvezményekkel. Egy innovációs központ felépítése is szerepel a terveik között, amelyhez ugyancsak uniós segítségben bíznak. Remélhetőleg joggal, hiszen a közeli Bécs például komolyan számol a parkkal. Az egykori császárváros gazdaságfejlesztési terveiben az EU-csatlakozást követően Sopront az agglomerációs övezetük részeként tartják számon. A városban pedig mindezt nem nézik rossz szemmel, hiszen előnyöket várnak ettől a közelségtől.Abban bíznak, hogy a Nyugat-magyarországi Egyetem által nyújtott szellemi tőke, a nyugatiaknak kedvező magyar árak, valamint az, hogy valóban csak egy lépés a határ, csábító perspektívát nyújt a befektetőknek.
Elfogták a rendőrök a tiszakécskei gyilkosság gyanúsítottját
