Sürgetővé válhat a jogharmonizáció

Moldoványi Tibor
2000. 10. 16. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– Ahhoz, hogy Magyarország ne vesztesként, hanem győztesként élje meg az Európai Unióhoz való – három-négy éven belül bekövetkező – csatlakozást, a bíráknak is fel kell készülniük a közösség joganyagának megismerésével – jelentette ki Lomnici Zoltán, a Legfelsőbb Bíróság főtitkára tegnap.Várhatóan novemberben lát napvilágot az EU 2000-es országjelentése hazánkról. Ebben – csakúgy, mint a tavalyi összefoglalóban – az unió elemzi a magyar igazságszolgáltatás helyzetét is. Tény, hogy az 1999-es jelentés több megállapítása ma még időszerű – szögezte le Lomnici Zoltán, s fölidézte azokat a kifogásokat, amelyeket komolyan kell venni a bíróságokra vonatkozóan. Az EU kritikusnak tartotta a lassú ügyintézést, a bíróságok leterheltségét. Elfogadhatatlan szerintük, hogy a bírák mellett dolgozók létszáma egyharmada az uniós átlagnak. Úgy látják, a Legfelsőbb Bíróság jogegységi feladata ellátásának rovására mehet a szervezet túlterheltsége.A főtitkár hangsúlyozta: a legnagyobb kihívást az integráció után az jelenti majd, hogy az EU joganyaga belső joggá válik, sőt erősebb lesz a hazai szabályozásnál. Ez azt jelenti, hogy a bírák az ítélkezésben akár a magyar jogszabályokkal szemben is kénytelenek lesznek az EU törvényeit alkalmazni. Elengedhetetlen, hogy a jogászok megismerjék az Európai Közösségek Bírósága négy-ötszáz döntését. A nyelvtudás alapvető követelmény, hiszen az európai jog sem statikus, a szabályok ismeretét folyamatosan frissíteni kell.Részletesen ismerteti az Európai Bíróság ítélkezési gyakorlatát az a kiadvány, amelyet társszerzőként mutatott be Lomnici. Az Európai Közösségek Bírósága című könyv nemcsak a jogászoknak, hanem a gazdasági élet szereplőinek is hasznos információkat tartalmaz.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.