Az Autonóm Szakszervezetek Szövetsége Alkotmánybírósághoz fordul, mivel tiltakozik a kormány magatartása ellen, miszerint az általa erőltetetten átalakított szociális párbeszéd intézményeit és működését semmibe veszi – olvasható a szervezet tegnapi közleményében. A konföderáció szerint ez mutatkozott meg az október 11-i Országos Munkaügyi Tanács (OMT) ülésén is, ahol a miniszterelnök bejelentette, amennyiben november 25-ig nem születik megállapodás, a kormány saját hatáskörében határozza meg a minimálbért.Csütörtökön tovább folytatódnak a tárgyalások a tervezett minimálbér-emelésről. A felek a bér- és kollektív megállapodások bizottságában írásban teszik meg korábban már ismertetett javaslataikat. Mint ismeretes: az OMT legutóbbi ülésén a szociális partnerek mindössze abban értettek egyet, hogy szükséges a munkavállalók tisztességes bérezése, azonban annak megvalósításáról és hatásairól eltérők voltak az álláspontok.
Az hagyján, hogy Magyar Péter késve érkezett, de azt se tudta, hogy hol van
