A Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) által nyújtott támogatásról születtek döntések az Észak-alföldi Regionális Fejlesztési Tanács legutóbbi ülésén: a testület jóváhagyta a tárca által a régiónak juttatott mintegy 100 millió forint elosztására tett javaslatot. A keretösszeget regionális fejlesztésekre és beruházások tervezésére használhatják fel. Utóbbi cél megvalósítására közel 45 millió forint áll rendelkezésre, ez másfél milliárd forint értékű beruházás megtervezését segíti elő. A tervek többek között 23 kistérség informatikai, kapcsolatteremtési lehetőségének megteremtését és közös adatbázis létrehozását, illetve a régió teljes intézményrendszerének a fejlesztését is érintik.A támogatásból a PHARE-programokkal kapcsolatos szakértői tanácsadás mellett konferenciákat, szemináriumokat és regionális innovációs stratégiai terveket is finanszíroznak. Ötmillió forintot fordít a tanács arculattervezésre, a sajtóval történő kapcsolattartásra és a régióval foglalkozó negyedévente megjelenő hírlevél kibocsátására. A tervek között internetes honlap üzemeltetése is szerepel. Az Észak-alföldi Regionális Fejlesztési Tanács elnökének egyik tanácsi munkaszervezet létrehozásáról szóló indítványát nem fogadták el, mert két Szabolcs megyei képviselő munkajogi kérdéseket vetett fel, s ellenezte a javaslat egyes részeit.
Szándékosan hibázott a darts világbajnoka: egyszerre büntetés és elismerés a nemes gesztusért
