Taksony önkormányzata a lakosság érdekében kéri a Pest megyei nagyközség határában található kommunális hulladéklerakó azonnali bezárását – olvasható a helyi képviselő-testület petíciójában. A tiltakozást önkormányzati képviselők tegnap adták át Kónya Károlynak, a Közép-Duna-völgyi Környezetvédelmi Felügyelőség (KDVKF) vezetőjének. Kifogásolják, hogy a szomszédos Szigetszentmiklós város tulajdonában lévő szeméttelepen a hatóságok egy éven belül már négyszer is veszélyes hulladékot találtak, ám azt továbbra is zavartalanul üzemeltetheti az ugyancsak szentmiklósi Aries Kft. A taksonyi képviselők szerint az ügyben eljáró KDVKF is hibáztatható az ügy elhúzódásáért, a máig tartó súlyos környezetszennyezésért. A hatóság vezetőjét tájékoztatták arról, hogy a felügyelőségre nézve is terhelő adatokat tartalmazó dokumentumok birtokába jutottak. A bizonyítékokat átadják a Pest Megyei Főügyészségnek.Kónya Károly lapunknak elmondta: a tiltakozóknak ígéretet tett arra, hogy két héten belül megvizsgálja, van-e lehetőség a lerakót üzemeltető társaságot tevékenységétől eltiltani, ha az jogsértést követ el. A környezetvédelmi hatóság ugyanis már többször megbírságolta az Aries Kft.-t, az elrendelt környezetvédelmi felülvizsgálat idejére fel is függesztette a telep működését, a cég azonban mindent megfellebbezett. A felügyelőséget ért vádakkal kapcsolatban a vezető kijelentette: a bejelentés alapján belső vizsgálatot rendel el.
Taksonyiak petíciója a szeméttelep ellen
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en














Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!