Kovács Ferenc vezérigazgató távozik a Malév Rt. éléről. Kovács Ferencet 1999. október 2-án választotta meg a Malév Rt. közgyűlése a társaság vezérigazgatójának. Információink szerint most azért kell távoznia, mert a főtulajdonos ÁPV Rt. által meghirdetett reorganizációs programot az elért eredmények mellett nem tudta az elvárások szerint teljesíteni. A Malév vezetése és a tulajdonos között már korábban is viták voltak a sürgőssé vált költségcsökkentő lépésekről, így a létszámleépítés mértékéről, a privatizáció előtt álló Malév főtulajdonosa az eddigieknél radikálisabb lépéseket vár el a gazdasági helyzet normalizálása érdekében. Lapunk megkeresésére Kovács Ferenc nem kívánt nyilatkozni távozásának körülményeiről. Információink szerint Kovács Ferenc távozása után Antal Erzsébetet, a Malév pénzügyi vezérigazgató-helyettesét bízzák meg az operatív ügyek intézésével. Lapunk úgy értesült, hogy az új vezérigazgató személyét a Malév a későbbi stratégiai befektetővel együtt határozza meg. A lapzárta után véget érő igazgatótanácsi ülés után Kovács Ferenc várhatóan közös megegyezéssel távozik.A Légiforgalmi és Repülőtéri Igazgatóság (LRI) élére végleges vezérigazgatót rövidesen pályázat útján választanak. Addig a vezetői teendőket – a megbízott igazgató Vitézy András távollétében – az LRI jelenlegi forgalmi igazgatója, Somogyi-Tóth Gábor látja el.
Távozó Malév-vezér
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!