Idén 1,8 százalékkal emelkedett a felvásárolt tej mennyisége, a következő évi mennyiségek tekintetében azonban bizonytalanok a felvásárlók, mert emelkednek a takarmányárak, és drágán kell megvásárolni az üzemanyagot is. Mindezek 15 százalékos önköltségemelkedést eredményeztek az ágazatban, így az év elején prognosztizálható nyereség az év végére eltűnt – ismertette Istvánfalvi Miklós, a Tej Terméktanács elnöke egy tegnapi budapesti tájékoztatón.A jövő évben megtorpanhat az export is, aminek mennyisége – a múlt évi hasonló időszak kivitelét meghaladva – idén augusztus végén elérte a 215 millió litert, az exportőrök pedig ebben az évben összesen 250-300 millió liter tej kivitelével számolnak. – A terméktanács két hónapos hátrányban van a kifizetésekkel, mert nem kapták meg a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztériumtól (FVM) az adható 600 millió forintos támogatást, ezért a termékpálya résztvevőinek maguknak kell előteremteni a 6,8 milliárdos kiviteli hozzájárulást. A következő évi exporttámogatás mértéke 7-7,5 milliárdra tehető, amelyhez a minisztérium a csökkenő támogatásoknak megfelelően 350 millió forinttal járulhatna hozzá. Ha ez a támogatás nem érkezik meg, akkor a feldolgozói oldal nem vállalja az exportra szánt tej felvásárlását – közölte lapunkkal a terméktanács elnöke.– Ha a jelenlegi tendenciák folytatódnak, akkor a következő év elejére tejhiány alakulhat ki a hazai piacon, ami természetszerűleg áremelkedéssel és tejimportálással járna. A kedvezőtlen piaci állapotok hatására még az is elképzelhető, hogy tejtermelésünk visszaesik 1,8 milliárd literre – nyilatkozta Istvánfalvi Miklós, aki a következő évről még elmondta, hogy az extra tej felvásárlási árát 2001-ben a felvásárlók csak az infláció mértékével szeretnék emelni, az így 70-72 forint lenne, ezzel szemben a termelők 75 forintos árat szeretnének elérni.Lapunk megtudta, hogy az első nyolc hónapban a felvásárolt tej mennyisége 1,66 százalékkal meghaladta a bázisidőszakot, aminek alapján 1,7 milliárd literre becsülhető az átvett tej mennyisége.
Lázár János a Harcosok Klubja edzőtáborában: Nincs csodafegyver, nincs felmentő sereg + videó
