Tisztújítás a MÚOSZ-nál

Tábori
2000. 10. 08. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Wisinger Istvánt ismét – öt évre – a Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) elnökévé választotta a szervezet küldöttgyűlése szombaton. Az elnök a szavazatok 76,87 százalékát kapta meg a másik jelölttel, Gyapay Dénessel szemben. Szintén újraválasztották a MÚOSZ általános alelnöki posztjára Vince Mátyást, míg a szervezet vidéki alelnöke Ballai József lett.A küldöttek elnökségi tagnak választották Bernáth Lászlót, Hardy Mihályt, Müllner Jenőt, Bolgár Györgyöt, Komlós Attilát, Keleti Évát, Szúnyogh Szabolcsot, Farkas Zoltánt, Bényei Józsefet, Árpási Zoltánt és Békés Sándort. Az etikai bizottság elnöki tisztségét a testület eddigi vezetője, Halák László látja el, az ellenőrző bizottságot Bertalanffy Judit vezeti, az érdekvédelmi bizottság munkáját pedig László Ágnes irányítja majd.A küldöttgyűlés módosítás nélkül elfogadta a Magyar Újságírók Közösségével, a Magyar Katolikus Újságírók Szövetségével és a Sajtószakszervezettel közösen kidolgozott etikai alapelveket. Gáspár Sándor, a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének ügyvezető elnöke, illetve a kárpátaljai és a szlovák újságírószervezet képviselői a tanácskozáson jelentették be, hogy csatlakozni kívánnak a négy szervezet etikai normáihoz. A küldöttek módosították a MÚOSZ saját etikai kódexét.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.