Az ősz folyamán a Magyar Posta a kormány elé terjeszti stratégiai tervezetének legfőbb pontjait, amelynek segítségével az állam mint tulajdonos könynyebben döntést hozhat a posta jövőbeli fejlődésének irányáról, ezen belül a legfontosabb beruházások támogatásáról. Varjú Tamás elnök-vezérigazgató tegnap elmondta: a posta számára fontos lenne a tőkeemelés, ezzel együtt jelentős mértékű külső forrás bevonására is szükség van.Varjú Tamás elnök-vezérigazgató a postai világnap alkalmából tartott sajtótájékoztatón elmondta, hogy a posta átalakítását és fejlődési ütemét ma két dátumhoz lehet kötni: 2003-ban részlegesen, 2007-ben pedig teljesen felszabadul a postai szolgáltatások piaca Európában. Miközben a postai piac liberalizációja megállíthatatlan, a Magyar Postának a következő években is megmarad az egyetemes szolgáltatási kötelezettsége, amit hatóságilag meghatározott áron kell teljesítenie. A kötelező, ugyanakkor gazdaságtalan tevékenységek ellátásával egyidejűleg a postának fel kell készülnie a versenyre, új piaci környezetben kell versenyképes és költséghatékony szolgáltatásokkal előlépnie – tette hozzá Varjú Tamás. A postának és a tulajdonosoknak hamarosan dönteniük kell, milyen mértékben köthetők le az erőforrások a fenntartott szolgáltatások ellátására, és menynyit tud a posta arra fordítani, hogy egy dinamikusan fejlődő, a versenypiacon jól mozgó szervezetként működjön a jövőben.– A posta komoly reményeket fűz a hatályba lépő egységes hírközlési törvényhez – mondta Varjú Tamás –, ami egyértelművé teszi, mi az, amit kötelezően kell végezni, és mi tartozik versenypiaci körbe. Várható ugyanakkor, hogy az európai normáknak megfelelően szigorítják az egyes szolgáltatási tevékenységeket: ma például a csomagszolgáltatás területén a posta 2 kilogrammig köteles házhoz szállítani a küldeményt. Ez a határ a jövőben akár 10 kilogrammig is emelkedhet, így a posta logisztikai rendszerét át kell alakítani.Varjú Tamás a posta fejlesztési elképzeléseit ismertetve elmondta: a 2001–2003 közötti időszakban kerítenének sort az alapozó és rekonstrukciós beruházásokra, az ezt követő 3-4 évben 2007-ig fel kívánják futtatni a jövedelmező üzleteket olyannyira, hogy a beruházások döntő része már nyereséget hozzon. Hangsúlyozta: a posta számára nélkülözhetetlen beruházásokat a vállalat nem tudja egyedül finanszírozni, ezért időszerűvé vált a posta feltőkésítése. Ezzel együtt külső forrásbevonásra is szükség van. A posta 11 milliárdos alaptőkéje kevés a soron lévő beruházások finanszírozására, ezért szükség lenne az állam részéről egy 27–34 milliárd forint közötti első lépcsőben végrehajtandó tőkeemelésre vagy egy hasonló nagyságrendű hitel biztosítására. A posta számításai szerint a középtávú beruházások 30-50 milliárd forintba kerülnek.A piacbővítésre készülve eddig két nagy programot indítottak el a postánál – mondta Varjú Tamás. Az integrált informatikai rendszer telepítését már ebben az évben megkezdik, 2001 első felében mintegy 340 postahivatalt köt öszsze. Mindez a küldeményforgalom 80 százalékát fedi le, másrészt a posta hatékonyabb pénzintézeti szolgáltatást tud nyújtani. A másik kiemelt programban átalakul a vállalatirányítási rendszer, kiépítenek egy nagy teljesítményű adathálózatot. Az E-kereskedelem térhódításával együtt a logisztikai rendszer is fejlődik, amely az egész országot lefedi majd. Az ingatlangazdálkodás egy része kikerül a posta tevékenységéből.A Magyar Posta nettó árbevétele 2000 első fél évében 45,5 milliárd, adózás előtti eredménye pedig 4,1 milliárd forint volt.
Lázár János a Harcosok Klubja edzőtáborában: Nincs csodafegyver, nincs felmentő sereg + videó
