A megyei elnökök jelentős része támogatta a Borsod megyei MSZP szervezet kezdeményezését, miszerint az őszi pártkongresszusnak meg kellene neveznie a miniszterelnök-jelöltet – értesült a Magyar Nemzet. Az MSZP Baloldali Tömörülés nevű platformja is Kovács Lászlót ajánlja pártelnöknek – döntöttek tegnap a platform elnökségi ülésén – nyilatkozta lapunknak Vadász János vezetőségi tag.A lehető legjobb kormányfőjelöltet a lehető legjobb időben kell megnevezni – mondta Kovács László pártelnök azután, hogy az MSZP országos és megyei elnöksége tegnap együttes ülésen tárgyalt arról a borsodi kezdeményezésről, miszerint az őszi kongreszszuson meg kellene nevezni a miniszterelnök-jelöltet. A politikus elmondása szerint döntés nem született az ügyben. Mint lapunk már megírta, a Borsod megyei szervezet Németh Miklóst látná leginkább szívesen miniszterelnök-jelöltként.A megbeszélésen nem maradtunk egyedül a véleményünkkel – nyilatkozta lapunknak Szabó György, a párt Borsod megyei elnöke. Mindenki egyetértett azzal, hogy foglalkozni kell a kérdéssel – tette hozzá. Információnk szerint a jelenlévő elnökök jelentős része támogatta a javaslatot, ám néhány általunk megkérdezett politikus nem feltétlenül azért támogatta a kezdeményezést, mert Németh Miklóst szeretné miniszterelnök-jelöltnek.Kósáné Kovács Magdától, a párt kongresszust előkészítő ügyrendi bizottságának elnökétől megtudtuk, a borsodiak neki küldött levelét ismertette a testülettel, ám az úgy foglalt állást, hogy nem kompetens az abban foglaltak eldöntésére. Szerintük a párt elnökségének kell ebben a kérdésben dönteni.Az MSZP Baloldali Tömörülés nevű platformja is Kovács Lászlót ajánlja pártelnöknek – döntöttek tegnap a platform elnökségi ülésén – nyilatkozta lapunknak Vadász János vezetőségi tag. A politikus kérdésünkre nem kívánt arról nyilatkozni, hogy Németh Miklóst javasolják-e párttisztségre. Megtudtuk, a Baloldali Tömörülés a későbbiekben alakítja ki a teljes elnökségre tett javaslatát. Vadász elmondása szerint figyelembe veszik a párt heterogén jellegét, ám elsősorban markáns baloldaliakat szeretnének pozícióban látni. Azt szertnénk elérni, hogy a párt szociáldemokrata, demokratikus szocialista jellege domináljon – fogalmazott.Mint ismert, a párt szociáldemokrata platformja is Kovács Lászlót ajánlotta pártelnöknek.
Harci repülőgépeket küldtek a levegőbe, Nawrocki felhívást intézett a lengyelekhez
