Ma ismét utcára vonulnak Belgrád lakói a viszonylagos nyugalomban telt hétvége után. Az Otpor azt követeli, hogy a szerb parlament helyezze hatályon kívül a megbukott rezsim érdekeit szolgáló egyetemi törvényt. Milosevics bejelentette, hogy a jövőben ellenzékiként kíván politizálni, emellett nagyobb figyelmet szentel családjának.A „kétnapos forradalmat” követően Szerbia-szerte hatalmas utcai ünnepségeket tartottak. Tegnapra azonban kifulladt a lelkesedés, Belgrádban az élet visszatért a hétköznapi kerékvágásba. Az államigazgatás berkein belül ugyanakkor óráról órára születnek a reformintézkedések. Naponta tucatnyi fontos pozíciót betöltő tisztviselő távozását jelentik be. A fordulat mégsem minden esetben zökkenőmentes. A szövetségi vámhivatal éléről például leváltották a korrupciós ügyleteiről elhíresült Cserkész Mihályt, aki például elősegítette, hogy Marko Milosevics, a bukott elnök fia üzemeltesse országszerte a vámmentes üzleteket. Helyére mégis egy olyan háromfős bizottság került, amelynek tagjait ugyancsak visszaélésekkel vádolják.Ma várhatóan menesztik Milena Arezsinát, a gazdasági bíróság főbíróját, akit a napokban azon kaptak, hogy Milosevics bizalmi embereit terhelő bírósági iratokat semmisített meg. Benyújtotta a lemondását az újvidéki egyetem rektora is. A munkások a gyárakban sztrájkfenyegetéssel kényszerítik ki az igazgatók távozását. A szerb köztársasági parlamentben – ahol még nem történtek változások, s a többséget Seselj radikális pártja és a Draskovic-féle Szerb Megújhodási Mozgalom alkotja – ma kezdeményezik a belügyminiszter visszahívását. Marko Milosevics családjával szombaton Jovanovics álnéven Oroszországba menekült. Szlobodan Milosevics ugyanakkor tévébeszédében kifejtette: mindig is vallotta, hogy egy igazi pártnak olykor ellenzékbe kell szorulnia. A megkérdezett utcai járókelők között akadt, aki biztosra vette: Milosevicset az első nyilvános szereplésekor lelőnék. A G–17 független gazdasági szervezet pert kezdeményezett a Milosevics család és a választási csalások elkövetőinek felelősségre vonására. A fővárosi és a vidéki médiában kivétel nélkül ellenzéki és független újságírók vették át a hatalmat. A közvélemény ma már biztosra veszi, hogy a demokratikus átalakulást már nem lehet megállítani.Ma reggel az Otpor, azaz az Ellenállás nevű szervezet felhívására az egyetemi hallgatók és tanárok képviselői beadványt juttatnak el a szerb parlamenthez. Ebben kérik, hogy a Szerb Megújhodási Mozgalom és a Szerb Radikális Párt semmisítse meg az 1998-ban megszavazott egyetemekről szóló törvényt. Délutánra demonstrációt hirdettek, amelyre több tízezer érdeklődőt várnak. Mindeközben emelkedni kezdett a jugoszláv nemzeti valuta feketepiaci árfolyama: míg szombaton egy német márkáért 37 dinárt adtak, vasárnap este már csak 18 dinárt ért a márka Belgrádban.
„Nagyon boldog vagyok, még nem tudom felfogni" – remekelt a vb-n a magyar csúcstartó
