Vádat emelnek Tasnádi ellen?

Hernádi
2000. 10. 09. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Még ebben a hónapban vádemelési javaslattal zárja le a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság a Tasnádi-ügyet – tudta meg lapunk. Az iratismertetés két hét múlva várható. Ekkor közlik a gyanúsítottal, hogy a nyomozást lezárták. A vádemelési javalatot a Pest Megyei Főügyészség vizsgálja majd meg. Az ügyészség határozhat úgy szól, hogy a benyújtott, bizonyítékokkal alátámasztott anyag nem elégséges a vádemeléshez, ezért újabb teljes körű nyomozást rendel el. Dönthet úgy is, hogy pótnyomozásra – kiegészítésre – adja vissza az iratot. Amennyiben teljesnek ítéli a főkapitányság által benyújtott aktát, úgy Tasnádi ügye a bíróság elé kerül, amely az iratok tanulmányozását követően kitűzi a tárgyalást.Mint azt lapunk is megírta, 1999. szeptember 6-án a Ferihegyi Repülőtéren vették őrizetbe Tasnádi Pétert. Három nappal később a Pest megyei Bíróság elrendelte előzetes letartóztatásba helyezését. Tasnádit önbíráskodással, halált okozó testi sértésre való felbujtással, zsarolással, személyi szabadság megsértésével, lőfegyverrel és lőszerrel való visszaéléssel, különösen nagy értékre elkövetett sikkasztással, valamint hasonlóan nagyértékű adócsalással és végül nagy kárt okozó deviza-bűncselekmény elkövetésével gyanúsította meg az eljárást ellene megindító Pest Megyei Rendőr-főkapitányság.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.