Tavalyi álláspontjukat megváltoztatva döntöttek úgy a Velencei-tó környéki települések önkormányzatai, hogy belépnek a Velencei-tó–Vértes Fejlesztési Tanácsba. A jelenleginél azonban több képviseleti lehetőséget kérnek. Az elmúlt esztendőben a vita tárgya – természetesen – a tavat körülölelő földvagyon tulajdonlása volt.Hat, Velencei-tó környéki település döntött úgy tavaly, hogy kimarad a regionális érdekek megjelenítésére és képviseletére létrehozott Velencei-tó– Vértes Fejlesztési Tanácsból (VVFT). A döntés túlmutatott azon az egyszerű tényen, hogy csatlakozik-e néhány helység egy szervezethez vagy sem. Akár pályázatokból, akár a SAPARD-program révén, vagy az EU különböző csomagjaiból nagyobb esélylyel pályázhatnak jelentős összegekre azok a szervezetek, amelyek régiós érdekeket képviselnek és egységesek.Gárdony, Kápolnásnyék, Nadap, Sukoró, Pákozd és Velence kimaradása féloldalassá tette a VVFT-t, ám csak így tudták nyomatékosítani akaratukat. Az eredeti tervek szerint ugyanis a tó környéki, értékes földek fölött is a VVFT rendelkezett volna az 500 ezer négyzetméternyi belterületi állami tulajdonú földek kezelői jogát elnyervén, s ezt nehezményezték az érintett önkormányzatok. Mivel csak egy szavazati jogot kínáltak nekik a tanácsban, úgy vélték, nem kapnának súlyuknak megfelelő lehetőséget a döntési helyzetekben.A Velencei-tó Kistérség néven közösen föllépő hat település tegnapi sajtótájékoztatóján elhangzott: mivel az állami tulajdonú tó környéki földek mégis állami kezelésben maradtak, s az önkormányzatok nagyobb létszámmal képviseltethetik magukat, belépnek a tanácsba.– A jövő érdekében határoztak így – mondta el lapunknak Oláhné Surányi Ágnes, Velence polgármestere, hozzátéve, hogy a jelenleginél több képviseleti lehetőséget szorgalmaznak a továbbiakban. A turisztikai szempontból jelentős települések úgy gondolják, véleményük kiemelt figyelmet érdemel a Velencei-tó–Vértes régióban.
Fegyveresek mészároltak le több tucat embert Haitin
