A parlament ma szavaz a vesztegetésen ért és zsarolással is vádolt Székely Zoltán képviselő mentelmi jogának felfüggesztéséről. Az FKGP-frakcióból kizárt politikus kiadását egyhangúlag támogatta tegnap a mentelmi bizottság. A Székely-ügy kapcsán a parlamentben éles támadást intézett az MSZP és az SZDSZ a koalíció ellen.Egyhangú határozattal javasolja a parlamentnek a mentelmi bizottság Székely Zoltán mentelmi jogának felfüggesztését – közölte tegnap Isépy Tamás, a testület fideszes elnöke. Mint elmondta: döntésüket az indokolta, hogy az ügy korrup-ciós jellege súlyos kárt okoz az Országgyűlés tekintélyének.Isépy Tamás azt is közölte: a legfőbb ügyész átiratát kiegészítve arról tájékoztatta a mentelmi bizottságot, hogy Székely Zoltán vesztegetésen kívül zsarolás bűncselekményével is alaposan gyanúsítható. A dokumentumban az áll: az eset tanúja szerint a képviselő azt közölte az ügyészség által megjelölt pénzt neki átadó Balla Dániellel, hogy amennyiben nem adja át egy alvállalkozónak a munka 50 százalékát vagy nem fizet ki készpénzben harmicmillió forintot, akkor mindent elkövet Balla, illetve vállalkozása tönkretételéért. A bizottság elnöke emlékeztetett arra, hogy a mentelmi jog felfüggesztése nem jelenti a bűnösség kimondását. Hozzátette: ha Székelyt jogerős ítéletben bűnösnek nyilvánítják, akkor kell a parlamentnek kétharmados többséggel döntenie arról, hogy megfosztja a képviselőt mandátumától.Az MSZP és az SZDSZ felszólalói tegnap a parlament plenáris ülésén napirend előtt Székely Zoltán ügyével kapcsolatban kormányzati korrupcióról beszéltek. Kovács László, az MSZP elnöke úgy fogalmazott: az elmúlt két évben több közpénz áramlott különböző kormány közeli cégekhez, mint a korábbi időszakokban összesen. – A polgári koalíció a magyar történelem legnagyobb zsebű kormánya – állította. Arról is szólt: kezdeményezik, hogy az Állami Számvevőszék, illetve egy parlamenti bizottság vizsgálja meg a minisztériumok – elsősorban a kisgazda vezetésű tárcák – gazdálkodását. Kovács utalt Székely Zoltán nyilatkozatára, amely szerint az agrártárca 368 millió forinttal támogatta az Árva Peták Kft.-t, amelynek tagja volt az egyik kisgazda képviselő is. Eörsi Mátyás (SZDSZ) szerint Székely Zoltán azt az új polgártípust testesíti meg, aki két évig „garázdálkodhatott” egy parlamenti bizottság élén, s csak azután bukott le, hogy a kisgazdapártot és a kormányt is megtámadta. Torgyán József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter a kormány nevében visszautasította a vádakat. Szerinte elfogadhatatlan az a rágalom- és mocsoközön, amelyet az ellenzéki képviselők a koalícióra zúdítottak. Az FKGP elnöke hangsúlyozta: egyetlen fillért sem fizetett ki az általa vezetett tárca az említett cégnek. Torgyán felhívta az MSZP elnökének figyelmét arra, hogy a Tocsik-ügyben és más hasonló korrupciós tranzakcióban érintett szocialista képviselőkkel is úgy járjanak el, mint ahogy a kisgazdapárt, amikor kizárta soraiból Székely Zoltánt.
Nacsa Lőrinc: idén még többen juthatnak el a külhoni magyarlakta területekre a Határtalanul programmal
