Szeptember 30-án a harmadik negyedév végére a Compaq Computer Magyarország Kft. 28 milliárd forintot meghaladó összbevételt ért el – közölte Beck György, a társaság vezérigazgatója a cég tegnapi, Budapesten tartott sajtótájékoztatóján.A vezérigazgató elmondta: az első három negyedév adatai alapján valószínű, hogy a Compaq bevételei év végére közelítik, vagy meg is haladják a negyvenmilliárd forintot.A Compaq a hazai PC-piac 23 százalékát tudhatja magáénak, ezen belül az asztali gépek piacán 24 százalékos a részesedése. Az idei év harmadik negyedévében az IDC felmérése szerint 50 398 személyi számítógép talált gazdára Magyarországon, így ezek értékesítése az előző év hasonló időszakához viszonyítva 9,5 százalékkal emelkedett. A Compaq ebből11 590 darabot értékesített, amely az elmúlt év hasonló időszakához viszonyítva 21,9 százalékos növekedést jelent.A számítógépszerverek hazai piacán őrzi vezető szerepét a Compaq, az IDC szerint a társaság összesített piaci részesedése 1999-ben 31 százalékot tett ki. A vállalat fölénye különösen szembetűnő a nagyvállalati szerverek terén, amely a múlt évben a leggyorsabban fejlődő szegmensnek bizonyult.A negyedév nagyobb szerződései közül Beck György megemlítette az Országos Rendőr-főkapitányság személyi számítógépek szállítására kiírt tenderének elnyerését, amely 6000 darab, egyedileg legyártott PC szállítását jelenti, mintegy hárommilliárd forint értékben.Beck Gyögy tájékoztatójában kitért arra is: a Compaq Computer Magyarország adja a négy országot felölelő kelet-közép-európai régió teljes forgalmának több mint egyharmadát.
Újra megtalált egy államtitkárt trombitájával Szabó Bálint, egy dologgal azonban nem számolt
